2024.12.05, Utolsó módosítás: 2025.06.28

Régi, manuális objektívek tulajdonságai, létjogosultságuk

Ha valaki már hozzászokott az automatikus élességállítás, a zoom, és a könnyű felszerelés kényelméhez, nem biztos, hogy jól jár a régi objektívekkel. Ha vázunk nem tartalmaz képstabilizátort, akkor még az objektívbe épített képstabilizátor kényelmét is ide sorolhatjuk. Gondoljuk ezt át, mielőtt vásárlásra szánjuk magunkat.

A régi vagy a modern objektívek jobbak? Úgy közelíthetjük meg legjobban a kérdést, hogy az objektív feladata a látvány objektív megjelenítése. Már a nevében is benne van, hogy "objektív". A lencsehibák nincsenek ott az eredeti látványban, azokat csak az objektív "teszi hozzá" tökéletlensége miatt. Ha innen közelítjük meg a témát, akkor nem kérdés, hogy melyik objektív a jobb. Az a jobb, amely a valóságot minél inkább megközelítő módon, minél objektívebben adja vissza, azaz a jobban korrigált modern objektív. Én magam is szeretem a régi objektíveket, azonban a tárgyilagosság igénye ezt mondatja velem. Azonban a leképezési hibák következtében egyes régi objektíveknek sajátos, egyedi képi világuk van. A régi objektívek egyedi képi világát egyebek mellett az életlen területek egyedi leképezése (bokeh), a kisebb kontraszt, a kisebb telítettség jelenti. Ezt az egyedi képi világot használják ki ügyes fotósok, akik régi objektívekkel kreatív módon olyan látványos képeket készítenek, amilyeneket a modern objektívekkel nem lehetne készíteni. Egyes esetekben ezek a képek annyira egyediek, hogy nemcsak modern objektívekkel nem lehetne hasonlókat készíteni, hanem esetleg a régi objektívek közül is mindössze csak egy-két típus alkalmas egy adott hatású kép készítésére. Általában a fotózás helyszínét is úgy kell kiválasztani, hogy az egyedi hatás jól érvényesülhessen.

Először használhatóság tekintetében vizsgáljuk meg a régi objektíveket a modern, automatikus élességállítású objektívekkel szemben. Ebben a tekintetben csak hátrányokkal találkozhatunk, előnyük nem nagyon van. Talán csak a masszív mechanikai felépítést, és az ebből eredő hosszú élettartamot szokták előnyként megemlíteni. Mint a tank, így szokták jellemezni őket. Ez nagyon jó dolog, de önmagában nem jelent olyan nagy előnyt, mint amennyit egyesek tulajdonítanak neki. A fémből készült objektív nagyobb tömege véleményem szerint inkább hátrány, mint előny. Ha egy objektívet kell magunkkal vinni, akkor ez nem nagy probléma, azonban öt-hat kisebb régi objektív tömege elérheti akár a másfél kilogrammot is.

A japán objektívek többnyire valóban jó mechanikai kivitelűek, és többnyire problémamentesek (megfelelő karbantartás esetén). Számos egyéb objektív is problémamentes lehet. A Carl Zeiss Jena objektíveket nagyon jó mechanikai kivitelűeknek tartják, azonban ez csak részben igaz, vannak problémás esetek is. Az 50 mm-es Pancolar objektív rekeszlamellái a legminimálisabb olaj hatására sem záródnak össze, és tisztíttatása nem olcsó. A Sonnar 135 mm f/3,5 objektív rekeszvezérlése is problémás (tervezési hiba). Ennél az objektívnél jobban tesszük, ha óvatosan, lassú, nem hirtelen mozdulatokkal kezeljük az élességállító gyűrűt. Bármilyen objektívnél előfordulhat kopás a mechanikában. A szovjet-orosz Telezenitar-M objektívnél tapasztaltam, hogy az élességállító gyűrű bizonyos helyzetben szorul. Ez nem változott újrakenés hatására sem, és a rossz gyártási minőség okozza. Ha vásárolunk egy régi objektívet, akkor előfordulhat, hogy az objektív tisztításával, a fókuszmechanika újrakenésével kell kezdenünk. A karbantartás ára azonban egy olcsóbb régi objektív árának negyedét-felét is elérheti. Ezzel szemben ha "normális" gyártótól akár újonnan, akár kéz alatt vásárolunk (akár olcsóbb) modern objektívet, az nagy valószínűséggel megfelelő mechanikai kivitelű, problémamentes lesz, és sokáig szolgálhat bennünket akár karbantartás nélkül is (a szokásos amatőr objektívhasználat mellett). A mai modern objektívek a műanyagok használata ellenére már nagyon jók, és megfelelően óvatos használat mellett tartósak is. Például az olcsóbb Canon EF 50mm 1.8 STM, illetve a Canon EF-S 24mm 2.8 STM objektívek fém bajonettesek, masszív felépítésűek, könnyűek, és tartósak. Ha reálisan nézzük, akkor egyáltalán nem biztos, hogy ebben a tekintetben a régi objektívek jobbak.

A régi objektíveknél nincs automatikus élességállítás, gyors élesre állításra meglehetősen alkalmatlanok. Ez mindenképp hátránynak tekinthető, mert lassítja a munkát, és jó szemmel kell rendelkeznünk a pontos élességállításhoz. A probléma már akkor jelentkezik, ha például egy virágról virágra szálló méhecskét szeretnénk lencsevégre kapni. Mire élesre állítanánk, már tovább is szállt a következő virágra. Az élesség pontos beállítása érdekében DSLR váznál használjunk élő nézet módot, tükör nélküli vázaknál pedig elektronikus keresőt.

Azt tapasztaltam, hogy a DSLR vázak nem élő nézet módban történő (hanem fáziskülönbség érzékelésén alapuló) élesség visszajelzése (csippanása) régi objektívekkel sok esetben téved. Ez főleg kis felvételi távolság esetén zavaró, mert akár fél cm-es tévedés is tönkreteheti a felvételt. Ezt több régi objektívnél tapasztaltam. Emiatt mindenképpen a képérzékelőn kell észlelnünk az élességet, ezért használjunk élő nézet módot.

A rekeszt kézzel kell beállítanunk. Ez mindenképpen hátrány, főleg kis felvételi távolság esetén. Legjobb talán az előre beállítható rekesz.

Nincs képstabilizátor az objektívben. Az érzékelő-eltolásos stabilizátorral rendelkező vázak megoldják ezt a problémát, ezért nagyon előnyösek régi objektívekhez.

Nincs változtatható gyújtótávolság, azt a megfelelő helyre történő gyaloglással kell helyettesítenünk.

Az élességállító gyűrű elfordulási szöge is számít, mert minél nagyobb szögben fordítható el az élességállító gyűrű, annál pontosabban állíthatunk élességet. A túl nagy elfordulási szög viszont lassíthatja az élességállítást.

Az EXIF adatokban a valós objektívtípus, a gyújtótávolság és a rekesznyílás értéke nem tárolódik el, ha ezekre szükségünk van, akkor azokat fel kell jegyeznünk.

Csak Av (A) és M mód használható.

Általában több utómunkára van szükség.

Nézzük meg képalkotás tekintetében a régi objektívek tulajdonságait.

A felbontóképesség szinte mindegyik objektívnél fokozatosan romlik ahogy haladunk a képmező közepétől a képsarkok felé. A későbbiekben közölt teszteredmények általában filmmel, vagy full frame vázzal készült tesztek eredményei, ezért a képsarkokban (képszéleken) mért értékek is erre vonatkoznak. Kisebb képérzékelő esetén csak az objektív által kirajzolt képmező középső részét hasznosítjuk, ezért a felbontóképesség csökkenésének mértéke jóval kisebb a full frame érzékelővel mérthez képest. Ezt vegyük figyelembe, amikor a felbontóképesség táblázatokat nézzük. Ez általánosan igaz, nem fogom minden objektívnél ismételgetni.

Teljes rekesznyíláson többnyire lágyabb, kevésbé kontrasztos rajz, kisebb felbontóképesség jellemzi, kevésbé telített színekkel. Rekeszeléssel a felbontóképesség, a kontraszt, a telítettség általában növekszik.

A lágy rajz megértéséhez képzeljük el egy szőke hajszál fekete háttér előtt történő leképezhetőségének eseteit. Lehet életlen rajzú leképezés, amikor nincs egyetlen éles pont sem a képen, lehet éles, kemény rajzú, amikor a hajszál és a háttér között éles, hirtelen átmenet van, és lehet lágy rajzú. A lágy rajzú kép nem életlen, hanem van egy tűéles kép (a mag), amelyre "ráül" egy halványabb, életlen határvonalú, "túlsugárzásos" kép. Az éles világos képrészek mellett, a sötétebb képrészekre történik az életlen határvonalú túlsugárzás, és nem fordítva. A túlsugárzás azt jelenti, hogy a világosabb tűéles résznek (a tárgynak) valódi határvonalán kívül (körülötte) is megjelenik egy halványabb, elmosódottabb képe. A fenti példában lágy rajz esetén a világos hajszál körül a sötét háttéren lenne látható egy, a hajszálnál kevésbé világos, életlen szélű túlsugárzás. A túlsugárzást csak akkor érezzük természetesnek, ha a leírt módon történik. Ha a sötét háttér "sugárzik túl" a világosabb részbe, az természetellenes. A túlsugárzást lencsehiba okozza. A lágy rajz alkalmazhatósága meglehetősen széles körű, amelynek a lágy rajzú kép puhasága, sejtelmessége, meseszerűsége, líraisága, emlékképszerűsége, kissé talán festményszerűsége az oka. Használható portrékhoz, tájképekhez, épületképekhez, csendéletekhez és egyéb területeken is, csak fantáziánk és ízlésünk szabhat határt.

A régi objektívek rajza teljesen nyitott rekesznyílásnál lágyabb, lerekeszelve (általában f/5,6-f/8 tartományban) érik el teljesítőképességük maximumát, majd tovább szűkítve a rekeszt (a fényelhajlás miatt) ismét lágyulni kezd a rajzuk. Ezt jól tükrözik a felbontóképesség mért értékei, ezért a felbontóképesség táblázatokat vagy diagramokat jól használhatjuk a gyakorlatban is, mert megállapíthatjuk segítségével, hogy az objektív mely rekeszérték-tartományban rajzol a legélesebben, valamint full-frame vázat használva az egyes rekeszértékek esetén a kép sarkainál mennyire lágyul az objektív rajza.

A régi objektívek brillanciája általában kisebb, mint a modern objektíveké.

Csak a legkontrasztosabb régi objektívek kontrasztja közelíti meg a modern objektívekét, jelentős részüké akár számottevően alacsonyabb is lehet. A színtelítettséggel hasonló a helyzet. A kisebb kontraszt és a kisebb telítettség hozzájárul a kép régies hatásához. Az igazság az, hogy a modern objektívek képének kontrasztját és telítettségét az utófeldolgozás során csökkenthetjük, amellyel hasonló hatást érhetünk el. Ugyanígy növelhetjük is a régi objektívvel készült képek kontrasztját és színtelítettségét, ezáltal a vele készült kép hasonló lehet a modern objektívvel készült képhez.

Foglalkozzunk az élességgel. Az élesség nem egyenlő a felbontóképességgel (bár nem is független tőle), hanem egy szubjektív érzet. Sokan az objektívek minőségének megítélése szempontjából a felbontóképességet gondolják a legfontosabb paraméternek. Véleményem szerint a brillancia és a kontraszt fontosabb a felbontóképességnél. A brillancia biztosítja az árnyékok részletgazdag, kontrasztos ábrázolását. A kontrasztosan rajzoló objektív képes a téma finom, egymástól alig különböző tónusainak megkülönböztetésére (a téma pici részleteinek kontrasztját mikrokontrasztnak nevezzük). A kisebb felbontóképességű, de nagyobb brillanciájú, kontrasztosabb objektív képét élesebbnek láthatjuk a nagyobb felbontóképességű, de kisebb kontrasztú objektívvel szemben.

A régi objektívek élessége általában nem éri el a jobb fix gyújtótávolságú, modern objektívek élességét, azonban a jobb régi objektívek sokszor meglepően jól teljesítenek, főleg a képmező közepén.

A régi objektívek élessége a képmező sarkai felé általában nagyobb mértékben romlik, mint a modern objektíveké.

A legtágabb rekesznyílásnál tehát a régi objektívek képe lágyabb, a képmező közepén a legélesebb, és az élesség sokszor jelentősen csökken a képmező széléhez közeledve. Ezt a kép komponálásánál is célszerű figyelembe venni, a főtémát legjobb a képmező közepére helyezni.

Nincsenek különleges lencseanyagok (pl. fluorit), nincsenek aszférikus lencsék, ezért nagyobb mértékű lencsehibákkal kell számolnunk. A régi objektívek egyedi képi világát a lencsehibák eredményezik. Azt azonban ne gondoljuk, hogy például a színhiba tekintetében rosszak lennének a régi objektívek. Sokszor nagyon alacsony színhibával rendelkeznek.

Teljesen nyitott rekesznél a régi objektívek peremsötétedése jelentős lehet, főleg full frame vázat használva. Rekeszeléssel ez javul. Kisebb érzékelőnél a peremsötétedés mértéke sokkal kisebb. A peremsötétedés sokszor előnyös is lehet.

Nincsenek extra bevonatok, a kevésbé jó bevonat miatt a régi objektívek általában sokkal kevésbé jól tűrik, ha fényforrás látható a képen, vagy ha a képen nem látható fényforrás fénye közvetlenül eléri a frontlencsét. Ez utóbbi probléma ellen fényellenzővel védekezhetünk.

Az objektívek lencséihez használt, megfelelő törésmutatójú üvegfajták mindegyikét nem lehet teljesen semleges színű, víztiszta formában előállítani, hanem az egyik színe enyhén sárgás, a másiké zöldes, vagy kissé kékes árnyalatú. A semleges színhez képest kis eltérések ezek, a képen mégis észrevehető, hogy a használt üvegfajták függvényében az adott objektív képe kissé hidegebb vagy melegebb árnyalatú. Főleg akkor feltűnő ez, ha egymás után nézünk különböző színű objektívvel készült képeket.

Egyes régi objektívek tetszetős egyedi (karakteres) bokeh-t eredményeznek, másokkal szép, lágy háttérelmosást kaphatunk, ismét más objektívek pedig túl hangsúlyos, figyelemelvonó, vagy nem túl szép, esetleg kifejezetten csúnya háttérelmosást adnak. Egy adott objektív háttérelmosásának milyensége függhet a téma és a háttér távolságától, a háttéren található képelemektől. A legtöbb esetben a nyugodtabb, kevésbé figyelemelvonó háttér előnyösebb.

Az objektívek rajza nem egyformán jó közeli és távoli téma esetén sem. Régi, általános célú objektívek a legtöbbször a közepes vagy távoli tartományban nyújtják a legjobb teljesítményt, a legjobban erre korrigáltak. Ez azt jelenti, hogy közepes (néhány méter) távolságra, vagy nagy távolságra lévő téma esetén lesz a legjobb a felbontóképesség (élesség). Egyes objektívek konstrukciója ettől eltérhet, például a makroobjektíveket legjobban a kis felvételi távolságokra korrigálják.

A kevesebb lencsehibán kívül a modern objektívek kontraszt, színtelítettség, brillancia, élesség a képmező közepén, egyenletesebb élesség a teljes képmezőn, jobb tükrözésmentesítő réteg tekintetében is általában jobbak a régi objektíveknél.

Vizsgáljuk meg, hogy ennek ellenére mi indokolhatja napjainkban, hogy régi, manuális objektíveket használjunk. Öncélúan semmi értelme a régi objektívek használatának. Csak akkor van létjogosultságuk, ha olyan valódi előnyt kínálnak a modern megfelelőjükkel szemben, amelyért érdemes vállalni a kézi élességállítással és rekeszállítással járó kényelmetlenséget, lassúságot, az utófeldolgozást, a több sikertelen felvételt.

A legjobb képminőséget fix gyújtótávolságú objektívekkel lehet elérni, amelyek (néhány kivételtől eltekintve) elég drágák, ha mai, modern objektívekben gondolkodunk. Főleg azért, mert több darabot is kell(ene) vásárolnunk, hogy rendelkezésre álljon több, különböző gyújtótávolságú objektív. Régi, változtatható gyújtótávolságú (zoom) objektívekkel nem foglalkozom, mert azok képminősége a legtöbb esetben nem elég jó. A modern zoom objektívek azonban képminőség tekintetében már sokkal jobban megközelítik a fix gyújtótávolságú objektíveket, mint tették ezt korábban.

Sokan, sok helyen leírták már jóval korábban, hogy aki cserélhető objektíves fényképezőgéppel szeretne fényképezni, az jó mélyen nyúljon a zsebébe, mert az egy pénznyelő, nem lehet eleget költeni rá. Az kétségtelen, hogy a jobb képminőségnek ára van. Nézzük meg, szert tehetünk-e olcsón jó objektívekre, érdemes-e olcsóbb alternatívaként régi, manuális objektíveket használni? Főleg most érdemes ezen alaposan elgondolkodni, mert napjainkra nagyon felment a régi objektívek ára.

Korábban ez lehetséges volt, mert jó áron lehetett régi, manuális objektívhez jutni. Napjainkban már nagyon kérdéses, hogy megéri-e emiatt régi objektíveket használni. A cél az lenne, hogy olyan nagy látószögű, normál, portré, és teleobjektíveket találjunk, amelyek jóval olcsóbbak, mintha hasonló modern objektívet vásároltunk volna, és képminőségük csak kevéssé marad el a modern objektívek képminőségétől.

A full frame érzékelőt kiszolgálni képes modern objektívek legtöbbször jóval drágábbak, mint a kisebb érzékelőkhöz készültek, ezért talán jobban megéri azokon régi objektívet használni, ha találunk számunkra megfelelő minőségűt.

Az ekvivalens 35 mm-es és ez alatti gyújtótávolság-tartományt két részre bonthatjuk. Egyrészt a 24-35 mm ekvivalens gyújtótávolság-tartományt tekintjük nagy látószögű tartománynak, másrészt az ez alatti tartományt ultra nagy látószögű tartománynak. Ezt a kettéválasztást az eltérő távlati hatás indokolja. Tudjuk, hogy a nagy látószögű objektívek növelik a téma mélységi kiterjedését, annál inkább, minél kisebb az objektív ekvivalens gyújtótávolsága. Ez azt eredményezi, hogy a távolban lévő képelemek annál kisebbek lesznek, minél kisebb a gyújtótávolság, és ha túl kicsik lesznek a képen, akkor eljelentéktelenednek az előtérben lévő képelemekhez képest. Az ultra nagy látószögű objektívek meglehetősen eltorzítják a tárgyak viszonylagos méretét. Túlságosan növelik az előtérben lévő képelemeket a háttérben lévő képelemek rovására, ezért alkalmasak drámai hatású, eltúlzott perspektívájú tájképek készítéséhez. Sok embernek erre azonban nincs igénye, megfelelő számukra a nagy látószögű tartomány használata is.

Az ultra nagy látószögű tartományban (24 mm ekvivalens gyújtótávolság alatt) mindhárom érzékelőméretnél bajban leszünk. Nem könnyen fogunk olcsón jó minőségű régi objektívet találni. Ebből a szempontból a full frame váz tulajdonosai vannak a legjobb helyzetben.

A nagy látószögű tartományban (24-40 mm ekvivalens) full frame érzékelőhöz találhatunk olcsóbb alternatívákat. A 24-37 mm gyújtótávolság-tartomány jöhet szóba. Szóba jöhet például a Pentacon 30mm f/3,5 (Meyer Optik Görlitz Lydith 30mm f/3,5), a Mir-1B (37 mm, f/2,8), a Carl Zeiss Jena Flektogon 35mm f/2,4 objektív, és egyéb hasonló, jó minőségű objektívek is. Kisebb érzékelő esetén azonban bajban leszünk. A felsorolt objektívek ugyanis már a normál látószögű tartományba esnek, sőt a 30 mm feletti gyújtótávolságúak M4/3 érzékelőn már enyhe teleobjektívek. Ide tartozik a Canon kifejezetten APS-C vázhoz tervezett modern objektívje, a Canon EF-S 24mm 2.8 STM (ekvivalens 38 mm), amely igen éles képet rajzoló objektív. Ezt az objektívet 35000-ért vásároltam használtan. Ezzel legfeljebb egyedi képi hatás tekintetében versenyezhetnek a fentebb felsorolt régi objektívek, élességben nem. Más gyártónál is találhatunk olyan jó áron elérhető modern objektívet, amellyel a régi objektívek nehezen állhatják a versenyt.

A full frame vázon normál látószögű objektívként viselkedő, 40-60 mm gyújtótávolságú objektívből nagy a választék, sok közülük igen jó képminőségű. Nem is sorolom fel őket. Kisebb érzékelőn használva ezek portréobjektívek, amelyek természetesen nemcsak portrékhoz használhatók. Canon váz esetén az EF 50mm f/1,8 STM objektív ára és nagyszerű minősége gondolkodtatja el az embert. Ez full frame és APS-C vázon egyaránt használható, és használtan akár 30000 forint alatt megvásárolható. Minden bizonnyal más gyártók is kínálnak 50 mm-es objektívet jó áron. Ha mindössze olcsóbb alternatíva (és nem egyedi képi hatás elérése) a célunk, akkor véleményem szerint nem éri meg régi objektívet használni helyette.

A 80 mm-es régi objektívek annyira drágák, hogy áruk összemérhető például a Canon 80 mm-es modernebb objektívjének használt árával, sőt esetenként drágábban is annál. Nem nagyon van olcsóbb alternatíva. Esetleg találhatunk (főleg full frame vázra) olcsóbb 100 mm-es alternatívát, például a Pentacon 100mm f/2,8 objektívet, amelyet kompromisszumokkal használhatunk. Kisebb érzékelőn is használhatjuk, ha esetleg megtetszik a képi világa.

A 135 mm-es régi objektívek között meglehetősen jó képminőségű típusokat találhatunk, amelyek főleg full frame váz esetén jelenthetnek olcsóbb alternatívát, illetve kisebb érzékelőn kihasználhatjuk nagyobb fényerejüket. APS-C érzékelőkön az ekvivalens gyújtótávolság 202,5-216 mm, M4/3-nál 270 mm.

A régi, olcsóbb objektívek használhatóságának felső határa szerintem a 135 mm gyújtótávolság, mert efölött túl nehezek a régi objektívek, és a képstabilizátor hiánya nagyon behatárolja használhatóságukat (ha a vázban nincs stabilizátor). Ez természetesen csak az én véleményem. De gondoljunk bele, hogy egy nem túl drága, 300 mm-es (APS-C-n ekvivalens 480 mm) gyújtótávolságú Pentacon objektív tömege 2,2 kg, képminősége nem kiemelkedő, kézből legfeljebb 1/500-ad, de inkább 1/1000 s záridővel használható, ha nincs a vázban stabilizátor. Nekem biztosan nincs kedvem közel 3 kg-mal a nyakamban sétálni egy városban.

Az is igaz azonban, hogy a tele tartományban igen jó régi objektíveket is lehet találni (pl. Canon NFD 1.2/85L, tesztet itt találhatunk, ára legalább 300000 forint), elsősorban tükör nélküli fényképezőgépekhez. Ezek nehezek és drágák, azonban igen jó lehet a képminőségük. Ha autóval, célirányosan megyünk egy fotózásra, akkor a nagy tömege sem olyan nagy hátrány.

APS-C vázon teleobjektívként legtöbbször a nem túl drága, jó minőségű, Canon EF-S 55-250mm f/4-5,6 IS STM modern objektívet (88-400 mm ekvivalens) használom, amelyet a beépített képstabilizátor miatt akár 1/20 s záridőig is használható, és amelynek tömege mindössze 400 g körüli. De időnként előfordul, hogy 50 mm körüli, vagy 135 mm-es régi objektívet használok, elsősorban háttérelmosásuk, és eltérő képi hatásuk miatt.

Itt térhetünk rá az egyedi képi hatásra. Ez az a terület, ahol a régi objektívek a leghasznosabbak lehetnek.

A másik szempont nem annyira az olcsóság, hanem az egyedi képi hatások elérése, amelyeket mai objektívekkel nem lehetne elérni. A legtöbben ezért használnak régi objektíveket. Az egyedi képi hatások általában az élességgel, a kontraszttal, a színekkel, a háttérelmosással (bokeh) vannak összefüggésben, és legtöbbször a régi objektívek tökéletlenségei okozzák. Olyan régi objektívet nem igazán érdemes használni, amelynek képi világában semmi különös, semmi érdekes nincs (hacsak nem az olcsó ára miatt használjuk). Egyedi képi hatás lehet például az alacsony kontraszt, a nagy fényerő, a lágy rajz, a nagyszerű színek, a bokeh-karikák létrehozása, a krémesen elmosott háttér, a vízfestményszerű háttérelmosás, a régies hatás stb.

Egyedi képi világuk miatt néhány fajta régi objektívet ismét elkezdtek gyártani. Például ismét gyártották a Helios 40-2 85mm f/1,5 objektívet Pentax, Canon, M42 és Nikon F csatlakozással, vagy a Meyer Optik Görlitz Trioplan 100mm f/2,8 objektívet Canon, Fuji X, Leica M, Leica L, M42, Micro-Four-Thirds, Nikon, Pentax, Sony E csatlakozással, jobb bevonattal, ez utóbbit brutális áron. Mindkettőnek egyértelműen az egyedi bokeh az érdekessége, ezért gyártják ismét, ezért eladható, nem pedig különösen jó általános optikai minőségük miatt, mert az nem annyira jó. A Helios 40-2 például csak f/2,8-tól válik képközépen elég élessé (2000 feletti LPPH), a kép szélén még ekkor is rendkívül leromlik a felbontás (mindössze 300 LPPH). Csak f/8 és f/11 rekeszértéknél elfogadható full framen a képsarkokban is az élesség (1900 illetve 2200 LPPH). De nem is azért veszik ezt az objektívet, hogy a teljes képfelületen éles képet készítsenek, hanem az egyedi bokeh miatt. A Trioplan egyszerű triplet objektív, tág rekesznyílásnál nagyon lágy rajzzal, azonban használatával (szerencsés esetben) szép nagy szappanbuborékszerű bokeh lehet az eredmény. Egyedi képi világa miatt ismét gyártják a Meyer Optik Görlitz Lydith 30mm f/3,5 objektív modernizált változatát, amely meglehetősen drágán vásárolható meg. Én magam inkább maradok a régi változatnál.

Régi objektívek használata során tudomásul kell vennünk, hogy több utófeldolgozásra lehet szükség, ezért jobb, ha RAW formátumban fotózunk. Ez segít minél inkább olyan képet létrehozni, mint amilyet szeretnénk. A feldolgozás hatását jól megfigyelhetjük az alábbi két ábrán.

Teljes méretben (100% nagyítás mellett) figyeljük meg a két kép részleteit. Az utófeldolgozás során a képet beborító enyhe homály eltűnt, a kontraszt nagyobb lett, a kép élesebb lett, és telítettebbek lettek a színei.

Az utófeldolgozás nagyon fontos eleme a modern objektívekkel történő fotózásnak is, a régi objektívek esetén azonban még sokkal fontosabb.

Akkor járunk legjobban, ha bizonyos konkrét egyedi képi hatásra keresünk régi objektívet. Átgondoltan vásároljunk, mert túl sok régi objektívet valószínűleg nem érdemes megvásárolnunk, mert csak a szekrényben fog állni a többségük. Ha figyelembe vesszük az objektív korlátait, sikerrel használhatjuk a régi objektívünket és sok szép képpel lehetünk gazdagabbak.

Régi, manuális objektívek - Tartalomjegyzék

Oldal tetejére

Főoldal