Régi manuális objektívek

Tartalom

Régi manuális objektívek
Alapkonstrukciók
Háttérelmosás (bokeh)
Radioaktív objektívek
Rekesz megoldások
   Manuális rekesz
   Előválasztós rekesz
   Automata beugró rekesz
   A rekeszlamellák alakja
Mélységélesség skála
Régi manuális objektívek használata
A régi objektívek előnyei és hátrányai
Mi a probléma a modern objektívekkel?
Újabb objektívek
    Canon EF-S 18-55mm, f/3,5-5,6 IS (IS II, IS STM) kit objektív
    Canon EF-S 55-250mm, f/4,0-5,6 IS II (IS STM) objektív
    Canon EF 50mm, f/1,8 STM objektív
    Canon EF-S 24mm f/2,8 STM objektív
M42x1 menetes objektívek
    Canon EOS - M42 adapter
    Carl Zeiss Jena Pancolar 50 mm f/1,8
    Carl Zeiss Jena Tessar 50 mm f/2,8
    Pentacon Auto 50 mm f/1,8 MC
    Porst Color Reflex MC Auto 55 mm f/1,4
    Helios objektívek
        Helios 44-2 58 mm f/2
        Helios 44-3 58 mm f/2 MC
        Helios 44M-4 58 mm f/2
        Helios 77M-4 50 mm f/1,8
    Zenitar-M 50 mm f/1,7
    MC Zenitar-M 50 mm f/1,9
    Industar 50-2 50 mm f/3,5
    SMC Takumar 55 mm f/1,8
    Carl Zeiss Jena Flektogon 35 mm f/2,4 MC
    Pentacon auto 29 mm f/2,8
    Pentacon 30 mm f/3,5
    Mir-1B 37 mm f/2,8
    Pentacon auto 135 mm f/2,8
    Jupiter 37A 135 mm f/3,5, MC Jupiter 37AM 135 mm f/3,5
    MC APO Telezenitar-M 135 mm f/2,8
Pentax K bajonettes objektívek
    Pentax-M 50 mm f/1,7 SMC objektív
Deckel (DKL) bajonettes objektívek
    Schneider-Kreuznach Retina-Xenon 50 mm f/1,9 objektív
    Voigtlander Color-Skopar X 50 mm f/2,8 objektív
    Voigtlander Skoparex 35 mm f/3,4 objektív
Objektívek szétszedése
Élesség a végtelenben
A fókuszgyűrű kenése
Végszó

Ennek az írásnak az eredeti változata évekkel ezelőtt jelent meg, azóta újabb objektívekkel és újabb részekkel bővült. Közben sok tapasztalattal lettem gazdagabb, ezáltal véleményem is formálódott, mai eszemmel már más szemlélettel írnám meg, ezért úgy érzem, hogy megérett egy alapos átdolgozásra.

Sokan, sok helyen leírták már, hogy aki cserélhető objektíves fényképezőgéppel szeretne fényképezni, az jó mélyen nyúljon a zsebébe, mert az egy pénznyelő, nem lehet eleget költeni rá. Az kétségtelen, hogy a jobb képminőségnek ára van. Nézzük meg, szert tehetünk-e olcsón jó objektívekre.

Ebben az írásban arról lesz szó, hogy hogyan használhatunk tükrös vagy akár tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépekkel fix gyújtótávolságú, régi, manuális objektíveket.

Érdekes módon néhány ma is gyártott objektív a képalkotás szempontjából félig-meddig ide sorolható. Ilyen például a Canon EF 50mm f/1.8 STM objektív. Ennek az objektívnek az őse 1987-ben jelent meg, hagyományos elvek szerint tervezték, nem tartalmaz különleges lencsetagot. Optikailag a mai napig változatlan maradt, egyéb tekintetben az idők során jelentősen modernizálták, a lencsék sokkal jobb bevonatot kaptak, automatikus élességállítású lett, ívelt rekeszlamellákat kapott, és a lencsék helyét optimalizálták.

Régi, változtatható gyújtótávolságú (zoom) objektívekkel nem foglalkozom, mert azok minősége a legtöbb esetben nem elég jó.

A közölt képek többsége a gép által készített teljes JPEG kép, rajtuk semmilyen módosítást sem eszközöltem. Ahol ettől eltértem, ott ezt többnyire külön jelzem. A legtöbb esetben ha a tesztképekre kattintunk, azok egy másik fülön teljes méretben megjelennek a böngészőben, és ott rájuk kattintva teljes felbontásban nézhetjük a képet, illetve mobil eszközön "szét kell húzni" a képet, hogy ezt elérjük.

Az ekvivalens gyújtótávolság fogalmával az Alapfogalmak című részben foglalkoztam. Röviden tekintsük át, hogy egy objektív látószögét jellemző ekvivalens gyújtótávolságot egy, a képérzékelő méretétől függő szorzótényező alkalmazásával kaphatjuk meg. Az ekvivalens gyújtótávolságot például Canon APS-C méretű érzékelőjű fényképezőgépek esetén 1,6 szorzótényezővel kapjuk, Nikon, Sony, Pentax APS-C esetén a képérzékelő kissé nagyobb a Canonhoz képest, a szorzótényező ezért 1,5. Ez azt jelenti, hogy például egy 50 mm-es objektív Canon APS-C érzékelőn tapasztalt látószöge olyan, mint a 24x36 mm-es kisfilm (vagy Full-Frame - rövidítve FF - érzékelőjű digitális gép) esetén egy 50x1,6=80 mm-es objektívé, azaz az 50 mm-es objektív ekvivalens gyújtótávolsága Canon APS-C vázon 80 mm. Az ekvivalens gyújtótávolság mindig azt mondja meg, hogy kisfilmen vagy Full-Frame digitális vázon milyen gyújtótávolságú objektívet kell alkalmazni ugyanolyan látószög elérésére. Az ekvivalens gyújtótávolságból (jelen esetben 80 mm) megállapíthatjuk, hogy az 50 mm-es objektív Canon APS-C vázon enyhe teleobjektívként viselkedik, mert a 50 mm ekvivalens gyújtótávolság normál látószögű objektívet jelent, ennél kisebb nagy látószögűt, ennél nagyobb pedig teleobjektívet.

Az előző részben írtam arról, hogy a legjobb képminőséget fix gyújtótávolságú objektívekkel lehet elérni, amelyek (néhány kivételtől eltekintve) elég drágák, ha mai, modern objektívekben gondolkodunk. Főleg azért, mert több darabot is kell(ene) vásárolnunk, hogy rendelkezésre álljon több, különböző gyújtótávolságú objektív.

Fix gyújtótávolságú, régi objektívek aránylag olcsón rendelkezésünkre állnak. Mit várhatunk tőlük digitális vázon? Ezt vizsgálom meg ebben az írásomban.

Ha figyelembe vesszük az objektívek korlátait, sikerrel használhatjuk ezeket, és sok szép képpel lehetünk gazdagabbak. Ha nem arra használjuk, amire valók, akkor csalódást okozhatnak. Ezek sem feltétlenül minden célra egyformán alkalmasak, akkor nem lesz csalódásban részünk, ha rendelkezésre álló objektívünk esetén megtaláljuk a fényképezésnek azt területeit ahol az objektív a legeredményesebben használható.

Régi manuális objektívek

Alapkonstrukciók

Nem célom az objektívek fejlődéstörténetének részletes ismertetése, mert inkább gyakorlatban is hasznosítható ismereteket szeretnék közzétenni.

Ha egyetlen lencsével szeretnénk fényképezni, akkor szembetalálnánk magunkat számos lencsehibával, olyanokkal mint a torzítás, szférikus aberráció (gömbi hiba), kóma, kromatikus aberráció (színhiba), stb... Ezek hatását mérsékelni csak több lencsével lehetséges, ezért tartalmaznak az objektívek minden esetben több lencsét. A korai és a napjainkban is zajló fejlesztések lényegében a lencsehibák csökkentését célozzák. Az a kérdés, hogy hogyan lehet adott gyújtótávolságú, adott fényerejű objektívet minél kevesebb lencsehibával előállítani.

A régi objektívek döntő többsége néhány alaptípusból származtatható, és felismerhető szerkezetükben az (esetleg kissé módosított) alaptípus. Ez a megállapítás talán a mai objektívek egy részére is igaz lehet többé-kevésbé.

Cook triplet

Ezt az alaptípust Dennis Taylor tervezte, 1893-ban jelent meg.

Jellemzője a két gyűjtőlencse között elhelyezkedő szórólencse, amelynek célja a kromatikus aberráció jelentős mérséklése. Ennek a felépítésnek az elnevezése: 3 elem 3 csoportban, mert három különálló lencséből áll az objektív. A két függőleges vonalka a szórólencsétől jobbra a rekesz-szerkezet helyét mutatja.

Rajza kissé lágy, de szép a képi összhatása. A mai napig kedvelt objektív, gondoljunk például a Meyer Optik Görlitz Trioplan 100mm f/2,8 régi objektívre, amelyet ismételten elkezdtek gyártani, és a jelenleg gyártott változat kb. 1300 USD áron vásárolható meg, de a több évtizedes eredeti, régi változat ára is 70000 Ft-nál kezdődik. Ez az objektív napjainkban lett ismét felkapott, főleg a szappanbuborékszerű bokeh miatt. Vagy például kevesen gondolják, hogy a Zeiss Sonnar objektív is triplet származék, csak a középső lencsét egy összetett lencsével helyettesítették.

Érdemes még megemlíteni ennek az alaptípusnak Dr. Paul Rudolph, a Carl Zeiss cég fejlesztője által módosított változatát, a Tessar objektívet.

Mint az ábrán is látható, Rudolph a hátsó lencsetagot egy összetett lencsetaggal helyettesítette, mégpedig víztiszta kanadabalzsammal összeragasztott gyűjtő- és szórólencsével. Ez az ábra jobb oldali lencsetagja. Az összeragasztott gyűjtő- és szórólencse nem ugyanolyan, hanem különböző törésmutatójú optikai üvegből készült. Erre a felépítésre azt mondjuk, hogy 4 elem 3 csoportban, mert összesen négy lencse van, amelyből kettő össze van ragasztva, tehát így csak három, egymástól elkülönülő (levegővel elválasztott) csoport van. Széles körben használt, nagyon sikeres konstrukció, a triplethez képest még jobban korrigált lencsehibákkal.

A Tessar objektív rajza teljes rekesznyíláson lágyabb, és főleg a képsarkak felé lágyul, lerekeszelve f/8-ra azonban nagyon éles lesz, de már f/4 esetén is elég éles. Kemény rajzú, élesen, kontrasztosan rajzoló, kissé a hidegebb színek felé húzó objektív. A kevés lencsetag kedvező.

Dupla Gauss

Ezt az alaptípust Alvan Graham Clark 1888-ban szabadalmaztatta.

A Gauss rendszer egy gyűjtőlencse mögé helyezett szórólencséből áll, ezt duplázta meg az ábra szerint tükörszimmetrikusan Clark, mert észrevette, hogy ez az elrendezés csökkenti a kromatikus aberrációt. Az eredeti szimmetrikus elrendezés mára aszimmetrikussá vált, a frontlencse jóval nagyobb a hátsó lencsetagnál, stb... Tisztán ezt az alapelrendezést nemigen használják, inkább a módosított változatait. Számos ebből a típusból származtatható objektív létezik. A dupla gauss objektív optikai felépítése 4 elem 4 csoportban.

Legismertebb a dupla Gauss objektív Dr. Paul Rudolph által 1896-ban módosított változata a Planar objektív.

Az eredeti Planar objektív a fenti ábrán látható módon, 6 db különálló lencséből épült fel (6 elem 6 csoportban). Ez az objektív nagyszerű korrigáltsága ellenére sem vált be a gyakorlatban, mert a sok lencsefelületen a tükröződések nagyon zavaróak voltak, és a kontrasztja nagyon kicsi volt. Csak később, a tükrözésmentesítő réteg felfedezése, és polgári célra történő alkalmazhatósága (1941) után válhatott nagyszerű objektívvé.

A fenti ábrán már a két összetett lencsét tartalmazó, továbbfejlesztett változat látható. Itt a két-két belső lencsét egy-egy két lencséből összeragasztott lencsecsoporttal helyettesítették. A módosított változat optikai felépítése 6 elem 4 csoportban. Lentebb látni fogjuk, hogy a Planár alapú optikai felépítés számos objektívben megjelent. A Planar típusú objektívek jól korrigált, nagy fényerejű, éles képet adó objektívek.

Az alábbi ábrán láthatjuk a Helios 44 objektívcsalád és a Schneider Xenon 50mm f/1,9 objektívek optikai felépítését, amelyek Planar típusú objektívek (továbbfejlesztett változat).

Vagy nézzük meg a Carl Zeiss Jena Pancolar 50mm f/1,8 objektívet:

Ez is Planar típusú objektív, a frontlencse felőli részen (az ábrán bal oldalon) a módosított, összetett (ragasztott) lencsés változat elemei, a hátsó lencséknél (az ábrán jobb oldalon) pedig az eredeti, különálló lencsékből álló változat elemei jelennek meg.

Az alábbi ábrán nézzük meg az új, Canon EF 50mm f/1,8 STM objektív felépítését.

Látható, hogy ez is Planar típusú objektív, csak itt a Pancolarral ellentétben a frontlencse felől találhatók a különálló lencsék (az eredeti változat szerint), és a hátsó lencsetagnál a két lencséből összeragasztott lencsecsoport (a módosított változat szerint).

Retrofókusz elv

A tükörreflexes fényképezőgépek megjelenésével egy komoly problémával találták szemben magukat az objektívgyártók. A fény útjában 45 fokos szögben elhelyezkedő tükör szükséges mérete miatt az objektívet nem lehetett tetszőlegesen közel elhelyezni a film síkjához képest. Ez viszont megakadályozta, hogy kellően kis gyújtótávolságú objektívet tudjanak készíteni a kisfilmes tükörreflexes gépekhez. Hagyományos objektívtervezés és kisfilmes tükörreflexes fényképezőgép esetén 40 mm-esnél rövidebb semmiképpen sem lehetett az objektív gyújtótávolsága, mert nem lehetett az objektívet kellően közel helyezni a filmhez.

Az objektív gyújtótávolságát az úgynevezett fősíkjától mérjük, amely normál esetben az objektív belsejében van. (A fősik egy optikai (lencsetervezési) kifejezés, tehát annak látható, kézzel fogható megjelenése nincsen.) Ha ezt a fősíkot sikerülne valamilyen módon a gépváz belsejébe "tolni", akkor lehetne rövid gyújtótávolságú objektívet is gyártani. Ezt a problémát oldotta meg az úgynevezett retrofókusz elv, amelynek lényege az, hogy ha egy (vagy kettő) szórólencsét helyezünk egy objektív elé, akkor annak lerövidül a gyújtótávolsága, és a fősíkja is hátratolódik, az objektíven kívülre. Így már a fősík a gépváz belsejébe eshet, kellően közel a film síkjához. A tükörreflexes fényképezőgépekhez gyártott nagylátószögű objektíveknél ezt a megoldást alkalmazzák.

Példaképpen nézzük meg a Voigtlander Skoparex 35mm f/3,4 retrofókusz elven alapuló, nagylátószögű objektívet, melynek optikai felépítése az alábbi ábrán látható.

A hátsó lencsetagoknál (az ábrán jobb oldalon) az utolsó három lencsecsoportban tisztán felismerhetjük a Tessart, amely elé egy gyűjtőlencse került, majd frontlencseként egy nagy szórólencse.

A Pentacon 30mm f/3,5 objektív szintén retrofókusz elven alapuló, nagylátószögű objektív, melynek optikai felépítése az alábbi ábrán látható.

A hátsó lencsetagokban (az ábrán alul) tisztán felismerhetjük a Cook triplet objektív három elemét, amely elé egy gyűjtőlencse került, majd frontlencseként egy nagy szórólencse.

Háttérelmosás (bokeh)

Erről itt mindenképpen említést kell tenni, mert sokan kifejezetten a bokeh miatt használnak régi objektíveket. A bokeh sok régi objektív esetében eltér a mai objektívektől, ezért másabb hangulatú, érdekesebb, egyedibb kép készítését teszi lehetővé.

Az angol bokeh szó a japán "boke" (homály, köd) vagy "boke-aji" (elmosódottság) szavak fonetikus átírásából származik.

A legtöbb fotótéma esetében a képfelület nagyobb részét az életlen területek foglalják el, ezért közel sem mindegy azok milyensége, azaz nem mindegy, hogy milyen a bokeh.

A háttérben lévő fényes pontok leképezése kör, ellipszis vagy sokszög alakú foltok formájában jelenhetnek meg a képen. Ezeket "bokeh karikák"-nak is szokták nevezni. A "karika" alakja általában a rekesz pillanatnyi alakját követi. Teljes rekesznyílásnál a karika alakja kör vagy ellipszis, az objektív konstrukciójától függően, lerekeszelve pedig ha kevés (5-8 darab) nem ívelt lamellát tartalmaz a rekesz, akkor sokszögű, ha ennél több lamella van, akkor pedig közel kör alakú lesz. A bokeh karikák lehetnek éles vagy kevésbé éles határvonalúak, lehet színes szegélyük, vagy ez hiányozhat is, lehet szép, vagy kevésbé szép.

Az egyéb életlen elemek esetében minél nagyobb a szóródási körök átmérője, annál inkább összemosódik, egyre inkább felismerhetetlen lesz az életlen terület. E terület leképezése is többféle lehet. Lehet puha, krémes a bokeh, amikor szép, elmosódott a leképezés, vagy lehet határozottabb, kevésbé elmosódott is. Ezt az objektív konstrukciója jelentősen befolyásolja, azonban erősen függhet attól is, hogy milyen képelemek találhatók az életlen területeken, mennyi a felvételi távolság, mennyi az objektív gyújtótávolsága, mekkora a beállított rekeszérték, stb.

Napjainkban a gyártók krémes, puha, "semleges" bokeh elérésére törekednek, mert az ilyen háttérelmosás általában nem zavaró, nem uralkodik a képen, nem vonja el a figyelmet, ezért a téma általában jól kiemelkedik a háttérből, de vannak, akik ezt túl unalmasnak találják. Ezt általában az objektív megfelelő tervezésével, és kevés számú (pl. 7 db), de ívelt rekeszlamellával érik el.

A régi objektívek egy része a mai objektíveknél karakteresebb bokeh elérését teszi lehetővé, valamint a mai nem túl nagy fényerejű objektívekhez képest krémesebb háttérelmosást érhetünk el segítségükkel. Az olcsóbb mai objektívek (pl. kit objektívek) nem túl nagy fényerejűek (f/4-5,6), ezért a bokeh az általában alkalmazott ívelt rekeszlamellák ellenére is lehetne még krémesebb. Sok régi objektív egyedi karakterrel rendelkezik, amely mozgalmasabbá, hangsúlyosabbá teszik az életlen részeket. Vannak olyan témák, amelyeknél ez kifejezetten előnyös, sőt bizonyos esetekben az életlen részek lehetnek a kép legfontosabb elemei. Vannak olyan objektívek is, amelyeknek kifejezetten nem szép a háttérelmosásuk. A bokeh megítélése egyéntől is függ, amit az egyik ember szépnek talál, egy másik ember nem biztos, hogy annak látja.

A puha, krémes bokeh leginkább a nagy fényerejű objektívek sajátja (pl. f=50mm, f/2 és ennél fényerősebb), illetve a kissé hosszabb gyújtótávolságú objektív már kisebb fényerő esetén is rendelkezhet krémes háttérelmosással (pl. f=135mm, és f/3,5 vagy f/4). Kis felvételi távolság esetén lágyabb, krémesebb a legtöbb objektív háttérelmosása.

Egy bokeh lehet szép, szemet gyönyörködtető, de lehet unalmas, túl hangsúlyos, tolakodó, nyugtalan hatású is. Az általában nem kedvező, ha elvonja a figyelmet a kép fő eleméről, vagy akár hangsúlyosabb a fő képelemhez képest. De ha nem hangsúlyosabb, akkor is lehet nem szép.

A bokeh megítélése szubjektív, egyéntől függően egy bizonyos bokeh az egyik embernek tetszik, a másiknak nem. Vannak divatos bokeh-k is, amikor ezt a részt írom (2019-ben), a "szappanbuborék" bokeh (nagy, éles határvonalú kör alakú bokeh-karikák) a virágkorát éli, és ezt kihasználva ismét gyártani kezdték az ilyen bokeh-t eredményező régi Meyer-Optik Görlitz 100mm-es Trioplan triplet objektívet. Természetesen az ilyen bokeh sem tetszik egyformán mindenkinek, inkább megosztja az embereket.

A karakteres háttérelmosás másik jellegzetes példája a Helios objektívek csavarodó háttérelmosása (swirly bokeh). Ezt a bokeh karikák alakjának torzulása okozza. Megfigyelhető, hogy ez a hatás leinkább kis, 1-3 m felvételi távolságnál lép fel. Egyébként általánosan is megállapítható, hogy egy objektív háttérelmosásának milyensége függhet a felvételi távolságtól is, nem feltétlenül egyforma bármilyen felvételi távolság esetén.

Általánosan elterjedt az a nézet, hogy a szép bokeh elérésére soklamellás rekesz szükséges. A fénylő képpontok esetében valóban előnyös, ha a rekesz alakja jól megközelíti a kört, azonban általánosságban azt mondhatjuk, hogy sokkal inkább számít az objektív konstrukciója, mint a lamellák száma, ugyanis vannak olyan objektívek, amelyeknek a sok rekeszlamella ellenére sem szép a háttérelmosásuk, és ennek ellenkezőjére is számtalan példa van. Maximális rekesznyílást beállítva minden objektív esetében kör alakú a nyílás alakja.

Radioaktív objektívek

Számos 1940 és 1970 között gyártott objektív közelében radioaktív sugárzást mérhetünk. Ennek az az oka, hogy ebben az időben a felhasznált optikai üveg optikai tulajdonságait jelentős mennyiségű radioaktív tórium-dioxid adagolásával javították. A tórium-dioxid az emberi szervezetet legjobban roncsoló, nagy tömegű alfa-részecskéket bocsát ki magából. Az alfa-részecske két protonból és két neutronból áll. Levegőn már néhány centiméter távolságot megtéve "elnyelődik", azaz veszélytelenné válik, de minden anyag, akár egy vékony papírlap, vagy az emberi bőr is könnyen elnyeli. Az ilyen objektív használata által okozott sugárterhelés nagyon kicsi, meglehetősen hosszú időn keresztül naponta több órányit kellene használni ahhoz, hogy akárcsak egy röntgenfelvételkor elszenvedett sugárterhelést okozzon, vagy meg kellene enni, hogy egészségkárosodást okozzon, tehát nem kell félnünk az ilyen objektívtől.

Meglehetősen sok sugárzó objektívtípust ismerünk, szinte minden gyártónál előfordult a tórium használata. Az is előfordult, hogy egy objektívnek csak bizonyos szériái voltak radioaktívak. Például a Carl Zeiss Jena Pacolar 50mm 1.8 objektív zebra változata a 8552600 sorozatszámig (1964-től 1967-ig) tartalmazott tóriumot, utána már nem.

Minden objektívet még nem mértek meg, egy listát azonban találhatunk ezen a Camerapedia oldalon. Egy másik leírást és listát Horváth Krisztián oldalán is találhatunk. Ezen utóbbi helyen Krisztián saját mérése szerint biztosan nem radioaktív objektívekről is találhatunk listát.

A tóriumot tartalmazó lencsék idővel megsárgulnak. A sárgaság nagy részét eltüntethetjük, ha az objektívet huzamosabb ideig UV sugárzásnak tesszük ki, például néhány hétre napfényre tesszük, vagy használhatunk kvarclámpát is. Teljesen nem tűnik el a sárgaság, de a 90%-ától általában sikerül megszabadulni. A maradék sárgaság hatását a RAW kidolgozás során eltüntethetjük (fehéregyensúly beállítása). Egy lencse azonban nemcsak a tóriumtól lehet sárga, legyünk óvatosak.

1970 után a tóriumot lantánnal helyettesítették, mert annak sugárzása csak tízezred része a tórium sugárzásának.

Nem kell tehát félnünk a tóriumos objektívektől sem, mert nem jelentenek veszélyt. Aki nagyon fél, az tároláskor csomagolja be néhány réteg alumínium fóliába, és máris megnyugodhat.

Rekesz megoldások

A régi objektívek többsége háromféle rekeszállítás megoldás valamelyikével készült.

• manuális rekesz
• előválasztós rekesz
• automata beugró rekesz

Manuális rekesz

Ilyen objektív esetén a rekeszállító gyűrű elforgatásával egyidejűleg változik a rekesznyílás átmérője. Élességállítás előtt teljesen nyitjuk a rekesz, majd az élesség beállítása után beállítjuk az expozícióhoz szükséges rekesznyílást.

Előválasztós rekesz

Talán ez a megoldás a legalkalmasabb digitális géppel történő fényképezéshez. Legalábbis én legjobban ezt szeretem. Többféle megoldása létezik, részletesen a Helios 44-2 objektívnél alkalmazott megoldásról szólok.

Működését sokan nem értik, még a régi objektívek tesztelői is zavarosnak érzik működését, és nem értik a lényeget.

Tehát nézzük a Helios 44-2 objektív esetén alkalmazott megoldást. Az előválasztó rekeszes objektív használatakor az ábrán piros 2-es számmal jelzett, kissé nehezen járó gyűrű elfordításával az 1-gyel jelölt piros ponthoz állítjuk a felvétel elkészítésekor használni kívánt rekeszértéket (előválasztás). Ezután ha a 3-assal jelölt gyűrűt ütközésig egyik irányba fordítjuk, akkor élességállítás céljából maximális rekesznyílást állítunk be, ha ütközésig ellenkező irányba fordítjuk, akkor az előzőleg beállított értékre szűkítjük le a rekesznyílást. Ennek a megoldásnak az a hatalmas előnye az automata beugró rekeszes és a manuális típusokkal szemben, hogy élességállítás után anélkül, hogy szemünk elöl el kellene vennünk fényképezőgépünket, egyetlen mozdulattal beállíthatjuk a kívánt rekeszértéket. Az 1-gyel jelzett piros pont esetleg hiányozhat objektívünkről, akkor a távolságállítás piros színű vonalának (a képen a piros vonal a háromszöggel) meghosszabbításához állítsuk a használni kívánt rekeszértéket (az ábrán f/2 értéket láthatunk beállítva).

Létezik olyan megoldás is, amelynél csak egy gyűrű van, és azt az objektív eleje felé vagy ellenkező irányba egy rugó ellenében húzva lehet a kívánt rekeszértéket előválasztani. Ennek használata nehézkesebb, én jobban szeretem a kétgyűrűs előválasztást, amilyet például a Helios 44-2 vagy 44-3, illetve a Mir-1B objektíveken találhatunk.

Automata beugró rekesz

Ennek lényege eredetileg az volt, hogy be kellett állítani az objektív rekeszállító gyűrűjén a használni kívánt rekeszértéket, azonban a rekesz továbbra is teljesen nyitott állapotban maradt, hogy az élesség beállítását maximális rekesznyílásnál lehessen elvégezni, majd exponáláskor a fényképezőgép hozta működésbe az objektív rekesz szerkezetét, amely ezáltal a felvétel elkészítésének idejére az előzőleg beállított értékre szűkült.

Itt az M42-es menetes rendszerben alkalmazott automata beugró rekeszt ismertetem, de ehhez hasonló automata rekesz szinte minden más rendszerben is rendelkezésre áll, kissé más megvalósításban. Az ilyen M42-es objektív megnevezésében sok esetben szerepel az "auto" szó. Az automata beugró rekeszű M42-es objektív esetén, ha a fenti képen látható kis pöcök kiengedett állapotban van, akkor teljesen nyitott a rekesz, ha be van nyomva, akkor lerekeszeli az objektívet a rekeszállító gyűrűn beállított értékre.

Ha van az objektíven Auto/Manual (A/M) átkapcsoló, és az Manual állásba van kapcsolva, akkor ez ugyanolyan hatású, mintha a pöcköt benyomtuk volna, azaz a pöcök benyomása nélkül is lerekeszel a beállított rekeszértékre. Manual állásban az objektív pontosan úgy viselkedik, mint a manuális rekeszű objektívek.

Digitális fényképezőgépnél nincs olyan mechanika, amely az automata beugró rekeszt működtetné, emiatt a rekeszállítást manuálisan kell elvégeznünk. Az élességállítás teljesen nyitott rekesszel történik. Élességállítás után a rekeszállító gyűrűvel be kell állítani a kívánt rekesznyílást úgy, hogy közben lehetőleg a már beállított élességet ne állítsuk el. Ehhez olyan megoldás szükséges, amely az automata beugró rekeszes objektívet manuális rekeszes objektívvé "alakítja"'. Az M42-es rendszerben ehhez vagy manual/auto átkapcsolóval rendelkező objektív szükséges, vagy peremes adapter, amely a pöcköt benyomva tartja.

A rekeszlamellák alakja

Ha maximálisan nyitjuk a rekeszt, akkor minden objektív esetében kör alakú a rekesznyílás alakja. A kérdés az, hogy milyen lesz a nyílás alakja, ha elkezdjük zárni a rekeszt. A rekesz szerkezet lemezkéket, úgynevezett lamellákat tartalmaz. Ezeknek a lamelláknak az elfordulása által alakul ki a rekesznyílás. A lamelláknak a rekesznyílást alkotó élének kialakítása kétféle lehet, mégpedig lehet egyenes, vagy többé-kevésbé ívelt.

Ha a lamellák rekesznyílást alkotó élei egyenesek, akkor egyenes oldalú, sokszög alakú nyílást kapunk. A sokszög oldalainak száma megegyezik a rekesznyílás lamelláinak számával.

Ha a lamellák rekesznyílást alkotó élei íveltek, és elég sok lamella van, akkor a rekesznyílás alakja még egy-két értékkel rekeszelve is elég jól közelíti a kört. Jobban rekeszelve egyre inkább sokszög alakú lesz. De például öt rekeszlamella esetén ne várjunk kört közelítő rekesznyílást akkor sem, ha a lamellák íveltek, mert a megfelelő hatás eléréséhez legalább 7-8 rekeszlamella szükséges. Hat lamella esetén kissé rekeszelve még megfelelő lehet a rekesznyílás alakja.

Kör alakú rekesznyílás előnyös az életlen fénypontok, kis fényes felületek leképezésénél, mert akkor kör alakú foltokat, bokeh karikákat kapunk. Kevés lamellából álló, sokszög alakú rekesznyílás esetén a bokeh "karikák" felveszik a rekesz alakját, azaz sokszög alakúak lesznek.

Egyenes oldalú sokszög alkotta rekesznyílás előnyös a napcsillagok (sunstars) keletkezése szempontjából.

Mélységélesség skála

A régi manuális objektívek majd' mindegyikén találunk mélységélesség skálát. Ebben a részben megnézzük annak használatát, és azt, hogy használhatjuk-e azt valamire Canon APS-C méretű érzékelőjű fényképezőgép esetén. A problémának az is aktualitást adhat, hogy a mai olcsóbb tükörreflexes gépek keresőiben nem túl jól ítélhető meg a mélységélesség.

Az alábbi képen a Carl Zeiss Jena Pancolar 50mm f/1,8 objektív látható.

A képen láthatjuk a távolság skálát angol láb mértékegységben (1) és méterben (2). Ezek fotográfiai távolságok, azaz a képérzékelő vagy film síkjától kell mérni. Láthatjuk a piros vonal jelzést (3), ehhez kell állítani a távolságot és a rekeszértéket is. Ennek a jelnek a két oldalán láthatjuk a mélységélesség skálát (4). Láthatunk még itt egy piros pontot (5) is. Infravörös fényképezés esetén a távolságot ehhez a ponthoz, és nem a piros vonalhoz kell állítani. Erről csak annyit érdemes tudni, hogy infravörös fényképezés esetén a látható fényt kizárjuk a képalkotásból egy infravörös szűrővel (amely a látható fényt nem engedi át, de az infravörös tartományt igen), az objektív viszont másként viselkedik ebben a tartományban, amely a távolságállítás eltérését is eredményezi.

De térjünk vissza a mélységélesség skálához. Láthatjuk, hogy a piros vonal két oldalán egyaránt megtaláljuk a rekeszértékeket. Egyik oldalon (az ábrán balra) a mélységélesség közeli, a másik oldalon (az ábrán jobbra) a távoli határa olvasható le. Tehát egy beállított távolság és beállított rekeszérték esetén a mélységélesség skálán leolvashatjuk a mélységélesség közeli és távoli határait. Az ábrán láthatjuk, hogy a piros vonalnál a távolság (élesség) körülbelül 7-8 m-re van beállítva, és ha mondjuk f/4 rekeszt használnánk, akkor a mélységélesség skálán a két 4-esnél lehetne leolvasni a mélységélesség közeli és távoli határait, azaz kicsit kevesebb, mint 5 m-től kb. 20-30 m-ig várhatóan minden éles lesz. Ha pedig f/8 rekeszt állítunk be, akkor bal oldalon a 8-asnál látjuk, hogy a mélységélesség közeli határa kevesebb, mint 4 m, a jobb oldalon szintén a 8-asnál pedig azt, hogy a távoli határ a végtelen.

A mélységélesség skálán hely hiányában nincs minden rekeszérték számértéke feltüntetve, így a képen csak egy-egy vonal jelzi az f/5,6, f/2,8 és f/2 rekeszértékeket. Az f/1,8 sehogyan sincs feltüntetve, mert a mélységélesség ezzel a rekeszértékkel gyakorlatilag megegyezik az f/2 esetén kapott mélységélességgel.

Nézzük meg még néhány objektív mélységélesség skáláját, illetve azt, hogy az objektívet Full-Frame gépen használva mit olvashatunk le a skáláról.

Jupiter 37A(M) objektív:

Láthatjuk, hogy a távolságot a középen lévő, kis körben végződő sárga vonalhoz kell állítani. Mellette balra és jobbra az f/3,5 rekeszértékhez tartozó mélységélesség határait jelzi a két vonal. A 3,5 csak egyszer van feltüntetve, az mindkét vonalhoz tartozik. Az f/4 és f/5,6 nincs feltüntetve a mélységélesség skálán, az f/8, f/11, f/16, f/22 viszont igen. A jobb oldali f/11-et jelző vonal piros színű, és a 11 helyett egy piros "R" betűt találunk itt. Ez a jelzés egyrészt az f/11 rekeszértékhez tartozó mélységélesség távoli határát jelzi, másrészt azt, hogy infravörös fényképezés esetén ehhez a jelzéshez kell állítani a távolságot. A teleobjektív mélységélessége nem túl nagy, az ábrán a távolság 3 m-re van állítva, a mélységélesség határai például f/22 rekesz esetén 2,6 m illetve 3,5 m.

Pentacon 29mm f/2,8 objektív:

Ez nagylátószögű objektív, amelynek a mélységélessége elég nagy. A mélységélesség skálán az f/2,8 nincs feltüntetve, és néhány értéket csak egy pont jelöl (f/5,6 és f/11). A távolság 0,8 m-re van állítva. A mélységélesség határai f/5,6 esetén 0,65 m és 1 m, f/16 esetén 0,5 m és 2 m, f/22 esetén pedig 0,45 m és közel végtelen.

Helios 44-3 objektív:

Az objektív végtelen távolságra van állítva. Egy végtelenre állított objektív mélységélességének adott rekeszértékhez tartozó közeli határa az adott rekeszértékhez tartozó hiperfokális távolság. Azaz a képről leolvasható, hogy f/8 rekesz esetén a hiperfokális távolság 9-10 m, f/11 esetén 7 m, f/16 esetén nem egészen 5 m. Végtelenre állított objektív esetén a mélységélesség a hiperfokális távolságtól a végtelenig terjed.

Carl Zeiss Jena Pancolar 50mm f/1,8 objektív:

Ha az objektívet f/5,6 rekeszértékkel, maximális mélységélességgel szeretnénk használni, akkor állítsuk a mélységélesség skálán az f/5,6 rekesz távoli határához (az ábrán a jobb oldalon) a végtelen jelet. Ezt az állapotot láthatjuk az ábrán. A távolságot ezzel a módszerrel tulajdonképpen a hiperfokális távolságra állítottuk, az ábrán láthatjuk, hogy ez jelen esetben 10 m. Azt is tudjuk, hogy hiperfokális távolság beállítása esetén a mélységélesség a hiperfokális távolság felétől a végtelenig terjed. Az ábrán is leolvashatjuk balra az f/5,6 jelzésnél (amely csak egy vonallal van jelölve), hogy a mélységélesség közeli határa valóban 5 m.

A fentiek csak Full-Frame gép esetén igazak. A kérdés az, hogy hogyan tudnánk hasznosítani a mélységélesség skálát, ha az objektívet APS-C érzékelőjű Canon DSLR géppel használnánk?

Nem tudhatjuk, hogy a fenti objektívek, vagy egyéb objektívek esetén a gyártó hogyan állapította meg a még élesnek elfogadott szóródási kör maximális átmérőjét, amely az objektíven feltüntetett mélységélesség skála meghatározásának alapjául szolgált. Ebből eredően is lehet eltérés az objektív típusok között. Napjainkban kétféle módon szokás meghtározni a szóródási kör megengedett legnagyobb átmérőjét, amelynél még a képrészletet élesnek tekintjük. Az alapot az úgynevezett Zeiss formula jelenti, amely szerint a szóródási kör megengedett átmérője legfeljebb a képérzékelő vagy film átlójának 1730-ad része, azaz az átló/1730. A kisfilm vagy Full-Frame érzékelő átlója 43,27 mm, ebből legfeljebb 0,025 mm átmérőjű megengedett szóródási kör adódik. Canon APS-C érzékelő átlója 26,68 mm, ebből pedig 0,015 mm megengedett szóródási kör adódik a Zeiss formula szerint. A másik, napjainkban leginkább elterjedt számítási mód szerint a megengedett szóródási kör átmérője legfeljebb az érzékelő átlójának 1500-ad része. E szerint számítva kisfilmnél legfeljebb 0,029 mm, Canon APS-C esetén pedig 0,018 mm szóródási kör átmérőt kapunk.

Emlékezzünk arra, hogy ha nagyobb átmérőjű szóródási kört engedünk meg, akkor nagyobb mértékű életlenedést még élesnek fogadunk el, és fordítva.

Ha eljátszogatunk a dofmaster.com weboldal online mélységélesség kalkulátorával, akkor könnyen rájöhetünk, hogy hogyan hasznosíthatjuk APS-C esetén a mélységélesség skálát. A dofmaster.com kalkulátorában a megengedett szóródási kör átmérők a szokásos 0,03 mm illetve 0,019 mm. A kalkulátor képén bal oldalon láthatjuk a fényképezőgép típust, a gyújtótávolságot, a rekeszértéket, a felvételi távolságot, jobb oldalon kapjuk a kalkuláció eredményeként a mélységélesség közeli (Near limit) és távoli (Far limit) határait, a mélységélességet (Total), a mélységélesség tartományának téma elé (In front of subject) és mögé (Behind subject) eső részét, és a hiperfokális távolságot (Hyperfocal distance). Nézzük meg egy 29 mm-es objektív mélységélességi határait 1 m felvételi távolság, f/4 rekesz, és Canon APS-C gép esetén:

Láthatjuk, hogy a mélységélesség közeli határa 0,92 m, a távoli határa pedig 1,1 m. A kérdés az, hogy Full-Frame gép esetén, azonos gyújtótávolságú objektívet használva, azonos felvételi távolságot beállítva, a mélységélesség skálát milyen rekeszértéknél kellene leolvasni ahhoz, hogy az APS-C érzékelőnek megfelelő mélységélesség határokat kapjuk meg. Ha találnánk ilyen rekeszértéket, akkor használhatnánk az objektív mélységélesség skáláját Canon APS-C gépen is. Nézzük meg az alábbi, Full-Frame géppel készített kalkulációt:

Ha a Full-Frame gépen 1 egész 1/3 rekeszértékkel tágabb rekeszt állítottunk be a kalkulátorban, akkor pontosan ugyanazt a mélységélességet kapjuk, mint az APS-C gép esetén, ha a felvételi távolság és a gyújtótávolság is azonos. Ez azt jelenti, hogy ha az objektív mélységélesség skálájáról az alkalmazott f/4 rekesz helyett f/2,5 értéknél olvasnánk le a mélységélességi határokat, akkor pontosan a Canon APS-C-re érvényes mélységélesség határokat kapjuk. A kalkulátorral kipróbálhatjuk, hogy ez bármely gyújtótávolságnál és bármely felvételi távolságnál így van. Itt csak még egy, az előzőtől jelentősen eltérő példát mutatok erről:

Full-Frame

APS-C

A fentiekből következik, hogy ha az objektívet APS-C érzékelővel rendelkező gépen használjuk, akkor kapjuk meg a mélységélesség ezen a gépen érvényes határait, ha a mélységélesség skálán a valóságban használthoz képest 1 egész 1/3 rekeszértékkel tágabb rekeszhez tartozó értékeket vesszük figyelembe. Ha például f/8 rekesszel akarunk fényképezni, akkor a mélységélesség skálán az f/5 rekeszhez tartozó közeli és távoli mélységélesség határokat kellene leolvasni. Ilyen azonban nincs feltüntetve az objektíveken, ez problémát jelenthet.

Ha megnézzük a mélységélesség kalkulátor segítségével azt, hogy mekkora hibát követünk el akkor, ha nem 1 egész 1/3 rekesz különbséget veszünk figyelembe a leolvasásnál, hanem kerek 1-et, azt látjuk, hogy az eltérés nem jelentős, azonban így a valóságosnál kicsivel nagyobb mélységélességet kapunk, ezt vegyük figyelembe. Azt mondhatjuk, hogy gyakorlatilag nagyobb eltérést eredményez a mélységélesség határainak leolvasási pontossága (illetve inkább pontatlansága, hiszen a mélységélesség határainak megállapításánál a távolság skálán szinte mindig becslésre kényszerülünk), mint a figyelmen kívül hagyott 1/3 rekesz.

Mindezeket figyelembe véve tehát a régi kisfilmes objektíveket Canon APS-C érzékelőt tartalmazó vázon használva megközelítően helyes értéket kapunk a mélységélesség skálán, ha a beállított rekeszértéknél egy értékkel tágabb (kisebb számértékű) rekeszhez tartozó értékeket vesszük figyelembe.

Az alábbi esetekben feltételezzük, hogy az objektívet APS-C vázon használjuk.

A fenti ábrán a nagylátószögű objektíven 0,8 m távolság van beállítva. Meg szeretnénk tudni, hogy ha az objektívvel f/11 rekesszel fényképeznénk, akkor mennyi a mélységélesség közeli és távoli határa. Mivel a beállított rekeszértéknél egy értékkel tágabb értéket kell figyelembe venni, ezért a határokat az f/8 értéknél (a 8-as számoknál) olvassuk le a mélységélesség skálán, és így megkapjuk 0,6 m és 1,2 m értékeket. Azaz a képen a 0,6 - 1,2 m távolságtartomány fog élesnek látszódni. Ha f/5,6 rekesszel fényképeznénk, akkor a 4-esnél olvassuk le a határokat (0,7 m és 0,9 m). Mi a helyzet, ha f/4 rekesszel szeretnénk fényképezni, hiszen az f/4-nél tágabb rekeszértékek ennél az objektívnél nincsenek feltüntetve a mélységélesség skálán, viszont a mélységélesség határait 2,8-nál kellene leolvasnunk? Sajnos semmit sem tehetünk, legfeljebb megbecsülni tudjuk.

Ebben az esetben a 35 mm-es objektíven a távolság 0,7 m-re van állítva. Ha f/16 rekesszel szeretnénk fényképezni, akkor a mélységélesség határait a 11-nél kellene leolvasnunk. Mivel ezen az objektíven ez nincs feltüntetve, megbecsülhetjük, hogy 0,6 m-től 0,9 m-ig tart az élesnek látszó tartomány. A kalkulátorral számított pontos érték 0,6 m és 0,84 m, az eltérés nem jelentős.

Az objektív végtelenre van állítva. A mélységélesség közeli határát például f/11 használata esetén úgy kapjuk meg, ha azt az f/8-hoz tartozó értéknél (8-nál) olvassuk le, ez pedig 10 m. Ha a legszűkebb rekesznyílást, f/16-ot állítunk be, akkor a 11-nél kell leolvasnunk, hogy a mélységélesség közeli határa körülbelül 7-8 m. A kalkulátorral számított pontos érték 11,1 m, az eltérés itt már nagyobb.

Az objektívvel f/8 rekesszel szeretnénk fényképezni úgy, hogy a hiperfokális távolságot szeretnénk beállítani, mert így a legnagyobb a mélységélesség. A mélységélesség skálán úgy kell beállítanunk, mintha eggyel tágabb rekeszt használnánk. Ezért a végtelen jelet az 5,6 jelzéshez állítjuk (illetve az azt reprezentáló vonalhoz), ahogy a képen látható. Ezzel beállítottuk a hiperfokális távolságot, amely 10 m. A mélységélesség közeli határát a képen balra eső 5,6 értéket reprezentáló vonalnál olvashatjuk le, amely 5 m.

A régi objektívek mélységélesség skálája segítségével a gyakorlatban jól használható értékeket kaphatunk mind Full-Frame, mind Canon APS-C váz esetén. Az általam is használt, olcsóbb Canon objektívek (EF-S 18-55mm, 55-250mm, 10-18mm, EF 50mm STM) ebben a tekintetben sajnos semmiféle támogatást nem adnak, nemhogy mélységélesség skála nincs rajtuk, de távolság skálát se tartalmaznak.

A mélységélesség skála segít a hiperfokális távolság beállításában is, amely által maximális mélységélességet érhetünk el tájképszerű felvételeinknél.

A dofmaster.com kalkulátorának segítségével Canon APS-C-től eltérő méretű érzékelő esetén is megállapíthatjuk, hogy milyen korrekcióval kell leolvasnunk az objektív mélységélesség skáláját. Például ha Micro 4/3 rendszeren az alkalmazottnál 2 értékkel tágabb rekeszértéknél olvassuk le a mélységélesség határait, a helyes értékeket kapjuk.

Régi manuális objektívek használata

Fix gyújtótávolságú, manuális objektívekről van szó, amely azt jelenti, hogy a távolságot és a rekeszt manuálisan nekünk kell állítani. Ha ezek valamelyike nem állítható az objektíven, akkor az nem alkalmas céljainkra.

A régi, akár több évtizedes objektívek többségét eredetileg 24x36 mm-es kisfilmes fényképezőgépekhez tervezték, sok esetben azonban egy adapter lehetővé teszi, hogy tükrös vagy tükör nélküli digitális gépünkhöz ilyen hagyományos objektívet csatlakoztathassunk. Természetesen előfordulnak középformátumú (60x60 vagy 60x45 mm) filmhez használt régi objektívek is.

Témánk szempontjából most egy kulcsfontosságú fogalom következik, ez pedig az úgynevezett bázistávolság, más néven vázmélység, vagy angolul flange focal distance.

Minden cserélhető objektíves digitális és analóg fényképezőgép elején találhatunk egy sík, kör alakú felületet, amely a fenti ábrán piros nyíllal van jelölve, és erre fekszik fel az objektív megfelelő felülete.

Az alábbi táblázatban néhány mai, cserélhető objektíves digitális rendszer bázistávolságát láthatjuk. Ezeken szeretnénk a régi objektíveket használni.

Rendszer	Bázistávolság, mm
Canon EOS	44
Canon EF-M	18
Nikon F	46,5
Pentax K	45,46
Sony E	18
Nikon 1	17
Samsung NX	25,5
Mikro Négyharmados Rendszer	19,25
Fujifilm G	26,7

A tükrös rendszerek (Nikon F, Pentax K, Canon EOS) bázistávolsága jóval nagyobb a tükör nélküli rendszerek bázistávolságánál. Mint láttuk, a kisebb bázistávolság a régi objektívek használhatósága szempontjából jóval előnyösebb, mert a váz bázistávolságánál távolabbra egy megfelelő adapter segítségével elhelyezhetjük az objektívet, közelebbre azonban nem. Ha egy objektív a megkívánt távolságnál távolabb helyezkedik el a képérzékelőtől (azt nagyobb bázistávolságú vázra helyeztük, mint amelyre tervezték), akkor az csak egész kis távolságig (akár csak néhányszor tíz centiméterre) lesz élesre állítható, távolabbra nem.

Nézzük meg néhány régebbi rendszer bázistávolságát. Ilyen rendszerű régi objektíveket szeretnénk mai digitális vázunkon használni.

Rendszer	Bázistávolság, mm
M42×1	45,46
Pentax K	45,46
Leica M	27,8
Leica M39 (L39)	28,8
Olympus PEN F	28,95
Canon FL	42
Canon FD	42
Minolta SR	43,5
Praktica B	44
M39x1 (korai orosz Zenit)	45,2
Contax C / Y	45,5
Kodak Retina DKL	45,7
Voigtländer Bessamatic DKL	45,7
Voigtländer Vitessa T DKL	45,7
Olympus OM	46
Leica R	47
Mamiya 645	63,3
Contax 645	64
Pentax 645	70,87
Rollei SLX	74
Pentacon Six	74,1
Hasselblad 2000 és 500	74,9
Hasselblad 1000F & 1600F	82,1
Pentax 6×7	84,95 vagy 85
Rollei SL66	102,8
Mamiya RZ67	105
Mamiya RB67	111

Ezek után megállapíthatunk egy fontos szabályt:

Nézzünk néhány esetet. Canon EF-M (18 mm), Sony E (18 mm), Nikon 1 (17 mm) vázakon a fenti táblázatban látható összes régi rendszerű objektív használható, mert mindegyik nagyobb bázistávolságú rendszerhez volt tervezve. Canon EOS rendszerre csak a 44 mm-nél nagyobb bázistávolságra tervezett (pl. M42x1) objektívek adaptálhatók, de például a 42 mm-es bázistávolságra tervezett Canon FD rendszerű, vagy a 28,8 mm bázistávolságra tervezett L39-es objektívek nem. A Nikon F rendszerű vázzal rendelkezők témánk szempontjából nincsenek kedvező helyzetben, mert ennek a legnagyobb a bázistávolsága. A középformátumú (4,5x6, ill. 6x6 cm-es) rendszerek objektívjei minden cserélhető objektíves digitális gépen használhatók.

A fentiekben is utaltam rá, hogy egy adapterre van szükség ahhoz, hogy az objektívet a gépvázra a képérzékelőtől megfelelő távolságra rögzíthessük, be kell szerezni egy adaptert. Ilyenhez legolcsóbban az eBay-en juthatunk.

Célszerű lehet esetleg minden objektívünkhöz beszerezni egy adaptert, így azt nem kell mindig cserélgetni, csak csatlakoztatni kell a géphez az adapterrel ellátott objektívet. Ezt csak az olcsóbb adaptereknél tehetjük meg, például az M42-EOS adapternél, drágább adapter esetén meg kell elégednünk egy adapterrel. Az adapterhez szerezzük be a hátsó védősapkát is.

Az alábbi módon használhatjuk régi objektívünket az adapterrel:

• Az objektívet menettel vagy bajonettel rögzíteni kell az adapterbe, majd azt a fényképezőgép bajonett foglalatába kell helyezni.
• Az objektívet csak rekesz előválasztás (A vagy Av a jele) vagy manuális (M) módban használhatjuk. Rekesz előválasztás mód esetén a gép automatikusan megállapítja a záridőt az objektíven beállított rekeszértékhez. Manuális módban nekünk kell a rekeszértéket és a záridőt is beállítani. Canon fényképezőgép esetén a fényképezőgépen (nem az objektíven) a helyes expozíció elérése céljából az adapter által lehetővé tett legnagyobb rekesznyílás értéket állítsunk be (ha egyáltalán lehetséges állítani).
• Nem lesz automatikus élesre állítás, az élességet teljes rekesznyílásnál, manuálisan kell állítanunk, Használhatunk élőkép módot is az élességállításhoz, ez sokat segít.
• Élesre állítás után az objektíven be kell állítani a rekeszt a kívánt értékre, majd exponálhatunk.

A régi manuális objektívek előnyei és hátrányai

Először a használhatóság tekintetében vizsgáljuk meg a kérdést. Ebben a tekintetben csak hátrányokkal találkozhatunk, előnyük nem nagyon van a modern, automatikus élességállítású objektívekkel szemben. Talán csak a masszív mechanikai felépítést, és az ebből eredő hosszú élettartamot lehet előnyként megemlíteni.

Nézzük régi, fix gyújtótávolságú manuális objektívek hátrányait:

• Nincs automatikus élességállítás.
• A mai tükörreflexes vázak automatikus élességállításhoz készültek, ezért az APS-C vázak kisméretű keresőjében a pontos manuális élességállítás lassú és nehézkes. Célszerű mindig több felvételt készíteni, ha lehetséges. Ha szükséges és lehetséges, használjuk az élőkép módot.
• Nincs képstabilizátor.
• A rekeszt kézzel kell beállítanunk.
• Nincs változtatható gyújtótávolság, azt a megfelelő helyre történő gyaloglással kell helyettesítenünk.
• Az EXIF adatokban a valós objektívtípus, gyújtótávolság és rekesznyílás érték nem tárolódnak el, ha ezekre szükségünk van, akkor azokat fel kell jegyeznünk.
• A nagylátószögű tartományban nem nagyon találunk jó minőségben ilyen objektívet.
• A 200 mm feletti tartományban se könnyű olcsó és jó objektívet találni, és ezek az objektívek kifejezetten nehezek is lehetnek.
• Csak Av és M mód használható.
• Többségük fémből és üvegből készült, ezért nehezebbek, de tartósabbak is a mai műanyagból és üvegből készített objektíveknél.
• Bizonyos esetekben több utómunkára lehet szükség.

Az adapterrel készült képek esetén a gépnek fogalma sincs arról, hogy a kép milyen rekesznyílás mellett, milyen fókusztávolságú objektívvel készült, ezért az EXIF adatokban értékelhetetlen adatokat kapunk (pl. a rekeszérték egy nagyon nagy szám lesz, a gyújtótávolság pedig nulla), Canon chipes adapter esetén (ennek magyarázatát lásd később) pedig egy fix értékpáros, például a rekeszérték mindig f/1,4, a gyújtótávolság pedig mindig 50 mm, de az adapterben lévő chiptől függően ezek lehetnek más értékek is. Ha szükségünk van arra, hogy később is tudjuk, hogy egy felvétel melyik objektívvel és milyen rekesznyílással készült, ezeknél az adaptereknél nem tehetünk mást, minthogy a felvétel elkészültekor feljegyezzük az adatokat. Vannak programozható adapterek is, amelyeknél ez a probléma nem jelentkezik, de nehézkes a használatuk, és drágábbak.

Nézzük meg, hogy képalkotás tekintetében milyen előnyöket remélünk a régi objektívek használatával:

• A fix gyújtótávolságú objektív nyújtotta kiváló képminőséget.
• Kis mélységélességű képek készítését.
• A kit objektívnél nagyobb fényerőt, és ezáltal kevés fényben pillanatfelvétel készítésének lehetőségét.

A mai modern objektívek tervezésénél a különleges lencsetagok alkalmazásával a leképezési hibák minimalizálására, a teljes képfelületen minél nagyobb felbontóképesség elérésére, a kiváló bevonatokkal a kontrasztos kép elérésére és az objektív frontlencséjét közvetlenül érő erős fénnyel (flare) szembeni minél jobb ellenállásra, lágy, sima, krémes bokeh elérésére (amelyből jól kiemelkedik a téma) törekednek. A cél az, hogy csak az jelenjen meg a képen, amely a valóságban is ott van, azaz az objektív az objektív valóságot képezze le. Mivel minden gyártó ezen célok elérésére törekszik, a modern objektívek egymáshoz képest hasonló jellegű, hasonló hangulatú képek készítését teszik lehetővé, a modern objektíveknek nincs egyedi képi világuk.

A mai, modern objektívekhez és az elvárásainkhoz képest a képalkotás tekintetében a valóságban mit kapunk a régi objektívektől?

• Nincsenek különleges lencseanyagok (pl. fluorit), nincsenek aszférikus lencsék, ezért nagyobb mértékű lencsehibákkal kell számolnunk.
• Teljes rekesznyíláson többnyire lágyabb, kevésbé kontrasztos rajz, kisebb felbontóképesség.
• A kontraszt sok esetben rekeszeléssel megnövekszik, de előfordulhat, hogy lerekeszelve is kisebb marad.
• A kisebb kontraszthoz általában kisebb színtelítettség is járul.
• A legjobb minőségű régi objektívek képközépnél mért felbontóképességével nincs probléma, az megközelítheti a mai objektívek felbontóképességét, de a képsarkokban (főleg Full-Frame váz esetén) általában jóval nagyobb mértékben romlik a felbontóképesség a modern, különleges lencsetagokat is tartalmazó objektívekhez képest.
• Nincsenek extra bevonatok, a kevésbé jó bevonat miatt a régi objektívek általában sokkal kevésbé jól tűrik, ha fényforrás látható a képen, vagy a képen nem látható fényforrás fénye közvetlenül eléri a frontlencsét. Ez utóbbi probléma ellen fényellenzővel védekezhetünk.
• Egyes régi objektívek egyedi bokeh-t eredményeznek, másokkal szép, lágy a bokeh-t kapunk, ismét más objektívek pedig túl hangsúlyos, figyelemelvonó, vagy nem túl szép, esetleg kifejezetten csúnya háttérelmosást adnak.

Vannak olyan fotósok, akik ennek ellenére kifejezetten jobbnak tartják a régi objektíveket, mert azok között lehet találni egyedi képi világgal rendelkezőket. Számukra unalmas a modern objektívek képi világának hasonlósága, és céljuk a modern objektívekkel létre nem hozható, különleges hatású képek készítése. Véleményem szerint azonban ettől még nem lesznek a régi objektívek jobbak a modern objektíveknél, csak ők jól ki tudják használni a régi objektívek nagyobb mértékű leképezési hibáit érdekesebb képek készítésére.

Az f/1,4 - f/2,0 fényerejű fix gyújtótávolságú objektívek valóban lehetővé tehetik azt, hogy a témát a kis mélységélességgel "leválasszunk" a mögötte nem túl messze lévő háttérről.

A nagy fényerejű régi objektívek lehetővé tehetik zárt térben, nem túl jó fényviszonyok között, vaku és állvány nélkül szabad kézből történő fényképezést, mert a nagy fényerő miatt kellően rövid záridő használható. Ebben az esetben hátrányos lehet a nagy rekesznyílás esetén lágyabban rajzoló objektív, és a kis mélységélesség. Nem mozgó téma esetén azonban előnyösebb lehet a képstabilizátoros, akár kisebb fényerejű, modern objektív.

Ezek a régi objektívek nem tartalmaznak képstabilizátort, ezért a berázódás veszélye miatt igen rövid záridőt, vagy állványt kell használni. Legyen egy 200 mm gyújtótávolságú objektívünk, amely APS-C érzékelőn 320 mm ekvivalens gyújtótávolságú. A reciprok szabály szerint kézből fényképezve 1/320 s leghosszabb záridő engedhető meg ahhoz, hogy hogy jó esélyünk legyen éles kép készítésére, de várhatóan ekkor se lesz minden kép éles. Nagyobb gyújtótávolság esetén még rosszabb a helyzet.

Annak idején elterjedt, hogy a digitális gépekhez speciális "digitális" objektív kell, nem jók a hagyományosak. Ennek fő okaként azt jelölték meg, hogy a képérzékelő csak akkor készít éles képet, ha a fénysugarak minél inkább merőlegesen esnek a felületére. A ferdén beeső fénysugarak nem jók. Ez igaz is, de a gyakorlatban mégsem olyan nagy probléma ez. A 40-50 mm vázmélységre tervezett objektívek ebből a szempontból megfelelőek.

Ha megnézünk egy kisfilmhez gyártott objektívet, azt tapasztaljuk, hogy a filmkocka széléhez közelítve egyre inkább kevésbé merőlegesen esnek be a fénysugarak, és a szélek felé az objektív felbontóképessége is csökken. Igen ám, de APS-C méretű képérzékelő esetében csak a kép közepét (körülbelül 15x22 mm-es területét) hasznosítjuk, így a fénysugarak merőlegessége és a kapott felbontás is megfelelő lehet. A hagyományos objektívek említett hibája inkább a 24x36 mm méretű képérzékelővel rendelkező fényképezőgépeknél jelentkezik számottevően, ott is inkább a kisebb bázistávolságra tervezett objektíveknél.

Az APS-C méretű képérzékelő felülete jóval kisebb, mint a kisfilm mérete. Ahhoz, hogy azonos méretű képet kapjunk, az APS-C képet nagyobb mértékben kell "nagyítani". Annak a képfelületnek, amelyre ezeket az objektíveket tervezték (FF), csak egy részét használjuk a képalkotáshoz, ezért azt gondolhatnánk, hogy a részletgazdagság nem lesz elég, és rossz minőségű képet kapunk. A valóságban azonban ezek az objektívek jól használhatók, kisebb felbontású váz esetén még 100% nagyítással szemlélve is éles, részletgazdag képet kaphatunk, nagy felbontású gép esetén esetleg csökkenteni kell a kép felbontását, hogy 100% nagyítás esetén is éles legyen a kép.

Láttuk, hogy egyes régebbi objektívek kontrasztja kisebb, mint a mai objektíveké. Azt gondolhatnánk, hogy ez nagy hátrány. Sok esetben valóban nem előny. De egyrészt a RAW konvertálás során ez könnyen korrigálható, másrészt nagy árnyalatterjedelmű téma esetén esetleg még hasznos is lehet, mert az ilyen objektív mintegy kissé "összenyomja" a téma árnyalatterjedelmét, és az jobban "belefér" a fényképezőgéppel átvihető tartományba.

A régi objektívek - látszólagos hasonlóságuk ellenére - sok jellemzőjükben eltérhetnek egymástól, szinte mindegyik egy egyéniség. A főbb eltérő tulajdonságaik a következők:

• gyújtótávolság 
• fényerő
• kontrasztosság
• felbontóképesség
• rajzuk keménysége
• színviláguk
• rekeszlamellák száma és alakja
• háttérelmosás minősége, esetleg különleges bokeh
• élességállító gyűrű elfordulásának szöge
• súly, méret
• stb...

Bizonyára van, aki csodálkozik azon, hogy még az élességállító gyűrű elfordíthatóságának szöge is számít, azonban minél nagyobb szögben fordítható el az élességállító gyűrű, annál pontosabban állíthatunk élességet.

Bár nem túl lényeges adat, de azért feltüntettem néhány objektívnél a mért felbontóképesség értékeket. Ezek az adatok a legtöbb esetben az időközben megszűnt http://foto.recenzja.pl/ tesztjéből származnak. A felbontóképesség mérésére nincs egységes, szabványosított eljárás, mindenki másképpen mér, ezért a különböző módszerrel mért értékek egymással nem hasonlíthatók össze, és az eltérő mérési módszer miatt eltérnek a gyártó által megadott adatoktól is. Az előbb említett lengyel tesztoldal esetében a felbontóképesség mérése a szokásos módon, vonalas tesztábra lefényképezésével történt, a 24x36 mm-es kép közepén, illetve a képsarkokban mérték a felbontóképességet. Az eredmény mértékegysége vonal/mm. A lengyel weboldal mérési eredményei (az azonos mérési módszer miatt) feltehetőleg az egyes objektívek felbontóképessége tekintetében valamennyire egymással is összehasonlíthatók. Ha nem a fenti weboldalról vettem át az adott objektív mért felbontóképesség értékeit, akkor minden esetben feltüntettem a forrást.

A felbontóképesség szinte mindegyik objektív esetén fokozatosan romlik, ahogy haladunk a képmező közepétől a széle felé. APS-C képérzékelő esetén azonban csak az objektív által kirajzolt képmező középső részét használjuk, ezért a felbontóképesség csökkenésének mértéke jóval kisebb, mintha ugyanazt az objektívet FF érzékelővel használnánk. Nem minden objektívet teszteltek, ezért nincs felbontóképesség táblázat néhány objektívnél.

A régi objektíveknél azt is megfigyelhetjük, hogy teljesen nyitott rekesznyílásnál rajzuk lágyabb, lerekeszelve (általában f/5,6 - f/8 tartományban) eléri teljesítőképességének maximumát, majd tovább szűkítve a rekeszt - a fényelhajlás miatt - ismét lágyulni kezd a rajzuk. Ezt jól tükrözik a felbontóképesség mért értékei, ezért a felbontóképesség táblázatokat jól használhatjuk a gyakorlatban is, mert megállapíthatjuk segítségével, hogy az objektív mely rekeszérték-tartományban rajzol a legélesebben, valamint Full-Frame vázat használva az egyes rekeszértékek esetén a kép sarkainál mennyire lágyul az objektív rajza.

Az objektívek rajza nem egyformán jó közeli és távoli téma esetén sem. Régi, általános célú objektívek a legtöbb esetben legjobban a közepes vagy távoli tartományra korrigáltak. Ez azt jelenti, hogy közepes (néhány méter) távolságra, vagy nagy távolságra lévő téma esetén lesz a legjobb a felbontóképesség (élesség). A speciális objektívek konstrukciója ettől eltérhet, például a makró objektívek legjobban a kis felvételi távolságra korrigáltak.

APS-C vázon normál objektívként 30-35 mm-es (48-56 mm ekvivalens) gyújtótávolságú objektívre lenne szükség. Ebben a gyújtótávolság-tartományban azonban nem nagyon lehet elérhető áron olyan objektívet találni, amely felveheti a versenyt a Full Frame vázon normál objektívként funkcionáló jobb minőségű 50 mm-es objektívekkel. Esetleg jó választás lehet a 37 mm-es Mir-1B.

50 mm körüli (Canon APS-C-n 80 mm körüli ekvivalens) tartományban számos jó régi objektívet találhatunk, sokan a legjobbnak az SMC vagy Super Takumar 50 mm f/1,4 objektívet tartják, de jó eredménnyel használhatjuk a Pentax 50mm f/1,7, a Pancolar 50 mm f/1,8, Tessar 50 mm f/2,8, Helios vagy más objektívet is. Az 50 mm-es gyújtótávolságú objektív APS-C vázon portrézáshoz jól megfelel (75-80 mm ekvivalens gyújtótávolság).

135 mm gyújtótávolságú objektív (Canon APS-C-n 216 mm ekvivalens) esetén is számtalan típusból válogathatunk. Igen közkedveltek a Carl Zeiss Jena Sonnar f/3,5, és a Jupiter 37A f/3,5 változatai, de mások is eredményesen használhatók, és áruk se túl magas.

Ennél is nagyobb gyújtótávolságú objektívből már kisebb a kínálat, ilyen például a Carl Zeiss Jena Sonnar 180 mm f/2,8 (Canon APS-C-n 288 mm ekvivalens), vagy a Pentacon 200mm f/4,0 (Canon APS-C-n 320 mm ekvivalens). Megemlítem még a Pentacon 300 mm f/4,0 (Canon APS-C-n 480 mm ekvivalens) objektívet. Ezek a hosszabb gyújtótávolságú objektívek minősége sok esetben nem éri el a rövidebb gyújtótávolságúak közül a jobbak minőségét, legyünk óvatosak és körültekintők, ha ilyet szeretnénk vásárolni. Ezeknél problémás lehet a kis kontraszt, a kromatikus aberráció, valamint tömegük is jelentős. A fényerejük se túl nagy. A különleges lencsetagokat is tartalmazó, használtan nem túl drága Canon EF-S 55-250 mm f/4-5,6 IS (II, STM) minőségét elérni bizony a legtöbb esetben lehetetlen feladatnak tűnik a régi objektívek számára. A Canon objektív tömege 390 g, a Pentacon 200 mm-esé kb. 700 g, a Pentacon 300 mm-esé pedig 2,2 kg. Ezeket az objektíveket leginkább állvánnyal használhatjuk. Gondoljunk bele: a 300 mm-es objektív ekvivalens gyújtótávolsága 480 mm, ezért minimálisan 1/500 s, de még inkább ennél rövidebb, azaz 1/1000 s és annál rövidebb záridő esetén reménykedhetünk abban, hogy a felvételeknek elég nagy százaléka kellően éles lesz. Ha szűk rekesznyílás szükséges, akkor a rövid záridő szükségessége miatt akár még nyáron is állvány használatára kényszerülhetünk. A Canon objektívvel - a képstabilizátor miatt - szabad kézből fényképezve 400 mm-es ekvivalens gyújtótávolság esetén akár 1/20 s-mal is elég jó arányban éles felvételeket kaphatunk. Hatalmas a különbség. A hátrányai, és (szerintem) nem nagyon létező előnyei miatt engem nem vonzanak a hosszú gyújtótávolságú régi objektívek.

A (szuper) nagylátószögű tartomány APS-C érzékelővel (az 1,6-os vagy 1,5-es szorzótényező miatt) meglehetősen problémás terület, jó áron és jó minőségben nemigen találunk régi objektívet. Nagylátószögű objektívet jó minőségben készíteni a legnehezebb, még a mai nagylátószögű objektívek sem mentesek a hibáktól. Ebben a tartományban Canon APS-C vázon jobban járunk egy Canon EF-S 10-18 mm-es objektívvel.

Vásárlás előtt mindenképpen nézegessünk teszteket, és a kiszemelt objektívvel készült képeket. Képeket például a flickr.com oldalon bőségesen találhatunk, és ott szűrhetünk objektívtípus szerint is. Ha kevés olyan kép található, amely egy adott típusú objektívvel készült, akkor el lehet gondolkodni azon, hogy vajon miért nem készítettek több képet. Ennek oka lehet az, hogy az objektívből nagyon keveset gyártottak, vagy kevés maradt meg, vagy nagyon magas ára is okozhatja, vagy akár az is, hogy tulajdonságai miatt nem olyan népszerű a fotósok körében, annak ellenére, hogy könnyen elérhető. Ezen az oldalon nézelődve láthatjuk, hogy a mai objektívek nagyságrendekkel népszerűbbek a régieknél.

Az is igaz, hogy egyes régi objektíveket ismét elkezdtek gyártani. Például a Helios 40-2 85mm f/1,5 objektív jelenleg megvásárolható Pentax, Canon, M42 és Nikon F csatlakozással (ára kb. 500 USD), vagy a Meyer-Optik-Görlitz Trioplan 100mm f/2,8 objektívet ismét gyártja a Meyer-Görlitz gyár Canon, Fuji X, Leica M, Leica L, M42, Micro-Four-Thirds, Nikon, Pentax, Sony E csatlakozással, jobb bevonattal (ára kb. 1500 USD). Mindkettőnek egyértelműen az egyedi bokeh az érdekessége, ezért gyártják ismét, és ezért eladható, nem pedig a különösen jó általános optikai minősége miatt, mert az nem annyira jó. A Helios 40-2 például csak f/2,8-tól válik képközépen elég élessé (2000 feletti LPPH), a kép szélén még ekkor is rendkívül leromlik a felbontás (mindössze 300 LPPH). Csak f/8 és f/11 rekeszértéknél elfogadható a képsarkokban is az élesség (1900 illetve 2200 LPPH). De nem is azért veszik ezt az objektívet, hogy a teljes képfelületen éles képet készítsenek, hanem az egyedi bokeh miatt. A Trioplan egyszerű triplet objektív, tág rekesznyílásnál nagyon lágy rajzzal, azonban használatával (szerencsés esetben) szép nagy szappanbuborékszerű bokeh lehet az eredmény.

Ezek a régi objektívek fix gyújtótávolságú objektívek, ezért a zoomolást a lábunkkal kell helyettesítenünk, azaz oda kell mennünk, ahonnan a legjobb a nézőpont.Ezek a régi objektívek fix gyújtótávolságú objektívek, ezért a zoomolást a lábunkkal kell helyettesítenünk, azaz oda kell mennünk, ahonnan a legjobb a nézőpont.

Aki régi objektívvel kíván fényképezni, számoljon azzal, hogy jelentős tömeget kell magával cipelnie. Főleg a teleobjektívek tömege jelentős. Például egy Pentacon 200mm f/4,0, nem túl fényerős objektív tömege is 0,6 kg, egy Carl Zeiss Jena Sonnar 180mm f/2,8 objektív tömege 0,81 kg, a szintén nem túl nagy fényerejű Pentacon 300mm f/4,0 objektív tömege 2,2 kg (és ez utóbbi hossza is elég nagy, 22 cm). Nem könnyű ezeket magunkkal vinni. Kellemes lehet egy órán keresztül sétálni egy városban úgy, hogy közben a nyakunkban lóg egy ilyen 300 mm-es objektívvel felszerelt gép:)) Ez természetesen csak vicc volt. Sokkal jobban járhatunk a mindössze 0,39 kg tömegű és 10,8 cm hosszúságú, képstabilizátoros Canon EF-S 55-250mm f/4,0 - 5,6 IS objektívvel, amely 88-400 mm ekvivalens gyújtótávolságú, és használtan jó áron (akár már 35-45000 Ft-ért) beszerezhető. Úgy gondolom, hogy a manuális objektíveknél 135 mm (216 mm ekvivalens) az a gyújtótávolság határ, amely még elég jól használható képstabilizátor vagy állvány nélkül is (leginkább 1/250 s vagy rövidebb záridő mellett), és elfogadható a tömegük is.

Ha valaki már hozzászokott az automatikus élességállítás, a zoom, a képstabilizátor, és a könnyű felszerelés kényelméhez, nem biztos, hogy jól jár a régi objektívekkel. Gondoljuk ezt át, mielőtt ilyeneket beszerzünk.

Mi a probléma a modern objektívekkel?

Yannick Khong megjelentetett 2016-ban egy írást a modern objektívek problémáiról. Az írás itt található:

https://petapixel.com/2016/03/14/problem-modern-lenses/

Ebben a szerző arról ír, hogy a soklencsés, jól korrigált modern objektívek kivasalják a képet, azaz a velük készült képeknek sokkal rosszabb a térbeli (3D) hatásuk, mint a régebbi, kevesebb lencsetagból álló, több lencsehibával rendelkező objektíveknek. Ezzel tulajdonképpen azt mondja ki, hogy a régebbi, akár ötven évvel ezelőtt gyártott objektívek jobbak a mai tervezésű objektíveknél, mert szerinte valósághűbb képet eredményeznek.

Az írás olvasva sokan felkapták a fejüket, mert igazolni látták általa annak az okát, hogy miért érzik a modern objektívek képét túl tökéletesnek, túl sterilnek.

Horváth Krisztián weboldalán, a hispan.hu oldalon olvasható egy írás, amelyhez az ötletet Yannick Khong írása adta, és amely ezen a linken olvasható:

https://hispan.hu/mi-a-gond-a-modern-objektivekkel/

Nekem is problémám van a túl tökéletesnek, és ezáltal sterilnek tűnő képekkel, amelyek emiatt kevésbé érintenek meg. Erről már a 2012-ben született Bevezetésben is írtam. Ennek ellenére Yannick Khong írását olvasva - másokkal ellentétben - nem érzem, hogy ez az írás lenne az, amelyre vártam, és amely igazolja sejtésemet, megérzésemet. Yannick Khong azt sugallja, hogy bár a régi objektíveknek nagyobb mértékű lencsehibáik vannak, mégis (vagy talán épp ezért) valósághűbb térbeli, 3D-s megjelenítésre képesek, tehát jobbak, mint a soklencsés, jól korrigált, modern objektívek. Elméletének alátámasztására összehasonlításokat is végzett a mai és a régi tervezésű objektívek között, amelyek itt láthatók:

https://yannickkhong.com/blog/2015/11/12/depth-vs-flat-lens-quick-comparison

https://yannickkhong.com/blog/2015/10/4/the-flattening-of-modern-lenses-or-the-death-of-3d-pop

A problémám csak az, hogy tudománytalan, pusztán megérzéseken alapul az egész elmélet. Ez még önmagában nem lenne baj, ha az élet igazolná. Azonban a közölt összehasonlító képekbe csak az látja bele a régi objektív jobb térbeliségét, aki ezt belelátni akarja. Egy vakteszten szerintem nincs az az ember, aki meg tudná mondani a térbeliség érzete alapján azt, hogy melyik kép készült a régi, és melyik a modern objektívvel. Pártatlanul szemlélve a térbeliségük teljesen egyformának tűnik, de ez szerintem természetes. Más szempontot is figyelembe véve bizonyára meg lehetne mondani, hogy melyik a régi objektív képe. De aki bele akarja látni azt, amit Yannick Khong sugall, az bele is fogja látni. Az ember már csak ilyen, szereti igazolva látni feltevését, érzését. Manapság elég sokan vannak, akik szeretnék azt látni, hogy a régi objektívek a jobbak. Én magam is találkoztam évekkel Yannick Khong írásának megjelenése előtt olyan fotóssal, aki eladta modern Canon objektívjeit, és csak régi objektívekkel fényképezett, amelyből volt már neki vagy negyvenféle. Jobban szerette a régi objektívek képi világát. Nincs is ezzel semmi baj addig, amíg nem kezdünk el hamis elméletet gyártani a téma köré.

A probléma számomra ott kezdődik, hogy az objektív feladata a látvány objektív megjelenítése. Már a nevében is benne van, hogy "objektív". A lencsehibák nincsenek ott az eredeti látványban, azokat csak az objektív "teszi hozzá" tökéletlensége miatt. Ha innen közelítjük meg a témát, akkor nem kérdés, hogy melyik objektív a jobb. Az a jobb, amely a valóságot minél inkább megközelítő módon, minél objektívebben adja vissza, azaz a jobban korrigált modern objektív. Én magam is szeretem a régi objektíveket, azonban a tárgyilagosság igénye azt mondatja velem, hogy a modern objektívek a jobbak. Azonban a leképezési hibák következtében egyes régi objektíveknek sajátos, egyedi képi világuk van. A régi objektívek egyedi képi világát többnyire az életlen területek egyedi leképezése (bokeh) jelenti. Ezt az egyedi képi világot használják ki ügyes fotósok, akik régi objektívekkel kreatív módon olyan látványos képeket készítenek, amilyeneket a modern objektívekkel nem lehetne készíteni. Egyes esetekben ezek a képek annyira egyediek, hogy nemcsak modern objektívekkel nem lehetne hasonlókat készíteni, hanem esetleg a régi objektívek közül is mindössze csak egy típus alkalmas egy adott hatású kép készítésére. Általában a helyszín kiválasztása is döntően befolyásolhatja az eredményt, mert például az életlen területen lévő erős, pontszerű fényforrások (lombok között átszűrődő napfény, kirakatban látható LED-ek, stb.) jelenléte nélkül elmaradhat az egyedi képi hatás. Ilyen egyedi hangulatú képeket például Horváth Krisztián oldalán is láthatunk (http://hispan.hu).

Újabb objektívek

Az alábbi néhány mai Canon objektívvel azért foglalkozom, hogy a velük készített képeket össze lehessen hasonlítani a régebbi objektívekkel készített képekkel.

Canon EF-S 18-55mm, f/3,5-5,6 IS (IS II, IS STM) kit objektív

Mit várhatunk a kit objektívtől? Csodát semmiképpen se, viszont minden tesztben dicsérték jó optikai teljesítménye és kiváló ár/érték aránya miatt. A legtöbb esetben meglepően jól helytáll, élessége a kép középső részén vetekszik egyes L-es objektívek élességével. Szép a bokeh is. Fényereje lehetne nagyobb, 55 mm gyújtótávolságnál már eléggé lecsökken. Többrétegű tükrözésmentesítés, kontrasztos kép jellemzi. Nagyon szép képeket készíthetünk segítségével.

Canon EF-S 55-250mm, f/4,0-5,6 IS II (IS STM) objektív

Részletesen nem foglalkozom itt vele, mindössze néhány tesztképet mutatok.

Canon EF 50mm, f/1,8 STM objektív

Sokat töprengtem, hogy megvegyem-e ezt az objektívet, végül a vásárlás mellett döntöttem, és nem bántam meg. Ennek az objektívnek az első változata még hagyományos tervezési elvek alapján készült, 1987-ben jelent meg, és nem tartalmazott különleges lencsetagokat. Ez az objektív is ugyanazokat a lencsetagokat tartalmazza, de kicsit optimalizálták az egyes lencsék elhelyezését, automatikus élességállítással rendelkezik, jobbak a lencsék bevonatai, és közelebbre, 35 cm-re állítható élesre. Optikailag tehát ez is lényegében egy "régi" objektív. Nézzünk néhány vele készült képet.

Canon EF-S 24mm f/2,8 STM objektív

Erről a "palacsinta" objektívről már részletesen írtam, itt csak néhány vele készült képet mutatok. Ez nem régi konstrukciójú objektív, ezért különleges lencsetagot is tartalmaz.

M42x1 menetes objektívek

Ebben az írásban M42-es objektíven a gépvázhoz M42x1 menettel csatlakozó objektíveket értem. Ez azt jelenti, hogy az objektív olyan 42 mm átmérőjű menettel csatlakozik a vázhoz, amelynek menetemelkedése 1 mm (azaz az objektív vázba történő becsavarása közben egy fordulat alatt 1 mm-t mozdul el az objektív, azaz ennyit közelít a váz elején lévő felfekvési felülethez). Létezik M42x0,75 menettel rendelkező objektív is, de ez nem terjedt el. Ez utóbbival nem foglalkozom. Magyarországon számos M42 menetes szovjet és német (NDK) objektív olcsón beszerezhető, amelyeket korábban elsősorban Praktica és Zenit fényképezőgéphez használtak. Közöttük számos jó minőségű típus található.

Canon EOS - M42 adapter

Az M42-es objektívek Canon tükörreflexes géppel történő használatával foglalkozom, mert ilyen géppel rendelkezem, és ezzel van tapasztalatom.

Az adapter közepén M42 menet található, ebbe kell becsavarni ütközésig az M42-es menettel rendelkező objektívet. Kívül található a Canon EF bajonett, amelynek segítségével az adaptert a gépvázba rögzíthetjük. Van egy 1,46 mm vastag perem, amely biztosítja a megfelelő távolságot az objektív és a képérzékelő között.

Az adapteren látható piros pontnak ugyanaz a szerepe, mint az EF objektíveken látható piros pontnak, azaz ennek kell felfelé lennie, amikor felhelyezzük a vázra az objektívet.

A Canon tükörreflexes vázaknak - amennyire tudom a Sony, Pentax és Nikon vázaktól eltérően - az a tulajdonsága, hogy ha a váz elektronikája nem észleli egy EF vagy EF-S objektív jelenlétét, akkor nem működik az élesség visszajelzés.

Ebből a szempontból kétféle adapter létezik, van egyszerű, olcsó adapter A fenti két ábrán ilyet láthatunk), ezzel azonban nem működik az élesség visszajelzés, és van úgynevezett chipes adapter, amely ún. "AF confirm", és azt hazudja a váznak, hogy egy EF objektív van hozzácsatlakoztatva, ezért működni fog az élesség visszajelzés is.

A chipes adaptert az aranyozott érintkező felületekről ismerhetjük fel.

Az M42-EOS adapter nem nagy beruházás, olcsón hozzájuthatunk akár chipes adapterhez is.

A fentiekben láthattuk, hogy különböző rekeszmegoldású M42x1 menetes objektív létezik, ezek az alábbiak:

• Manuális rekesz: a hátsó menetes részénél semmi nincs, és az exponálás előtt kézzel kell zárni a rekeszt.
• Előválasztós rekesz: a hátsó menetes részénél semmi nincs, és az exponálás előtt kézzel kell zárni a rekeszt az előre kiválasztott értékre.
• Automata rekesz Auto/Manuál kapcsoló nélkül: a hátsó menetes résznél van egy pöcök, amelynek megnyomására záródik a rekesz az előre beállított értékre.
• Automata rekesz Auto/Manuál kapcsolóval: mint az előző, de a kapcsoló Manual állásában a rekesz azonnal a beállított értékre záródik (a pöcök benyomása nélkül is). Auto állásban a rekesz csak a pöcök benyomására záródik.

Az első két esetben egyszerű, belső perem nélküli M42 - EOS adaptert is használhatunk, az automata rekeszes objektívhez vagy belső peremes adapter szükséges, vagy ha az objektíven van Manual/Auto átkapcsoló, akkor jó a perem nélküli is.

A fényképezőgép épségének megóvása szempontjából automata beugró rekeszes objektívhez APS-C érzékelős gépváz esetén perem nélküli vagy belső peremes Canon EOS - M42 adapter egyaránt használható. FF gép esetén azonban CSAK belső peremeset használhatunk, mert nincs annyi hely a tükörházban, hogy a belógó pöcök elférjen, és a pöcök a gép meghibásodását okozza.

Auto-Manual átkapcsoló nélküli automata beugró rekeszű objektívhez csak belső peremes adapter használható, mert a rekeszt zárni csak a pöcök benyomásával lehet. Ha van az objektíven Auto/Manual átkapcsoló, akkor APS-C érzékelőméretű fényképezőgép esetén megfelel a belső perem nélküli adapter is.